Újabb migránskaraván van alakulófélben Hondurasban
Egyelőre ezren vannak, de a fővárosból, Tegucigalpából és az ország más részeiből autóbuszokon érkeznek még sokan mások San Pedro de Sulába.
Egyelőre ezren vannak, de a fővárosból, Tegucigalpából és az ország más részeiből autóbuszokon érkeznek még sokan mások San Pedro de Sulába.
Egy hondurasi bíróság ötven évig terjedő börtönbüntetésre ítélt hét vádlottat, akiket bűnösnek talált abban, hogy részt vettek Berta Caceres környezetvédő aktivista 2016-os meggyilkolásában.
Juan Orlando Hernández, jelenlegi hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától, köztük a Köpcös néven ismert „drogbárótól” – jelentette ki Jason Richman helyettes ügyész New Yorkban a politikus testvére perének első napján, szerdán.
Mexikó az idén 20 ezer munkahely teremtésével támogatná Hondurast, hogy gátat szabjon az Egyesült Államok déli határa felé irányuló illegális bevándorlásnak, amely már komoly súrlódásokat idézett elő Washington és Mexikóváros, illetve Tegucigalpa kapcsola
Mexikó faültetéssel próbál segíteni Salvadornak, hogy javuljon gazdasági helyzete és kevesebb lakosának kerekedjen kedve kivándorolni és eljutni az Egyesült Államokba.
Ötven éve, 1969. július 14-én kezdődött a „futballháború”, egy öt napig tartó, mintegy hatezer halálos áldozatot követelő és gazdasági összeomlást okozó katonai konfliktus Salvador és Honduras között.
Felborult a viharos időben egy rákhalászhajó szerdán Honduras atlanti-óceáni partjainál, s legalább 26 ember odaveszett – közölte a hadiflotta egy szóvivője.
Emberek százait kellett evakuálni pénteken a hondurasi főváros, Tegucigalpa központjának néhány épületéből, amelyeket felgyújtottak a kormány egészségügyi és oktatási reformtervei ellen tiltakozó tüntetők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kérelmezett tiszta és csendes járművek száma a napokban haladta meg a nyolcezer darabot.
Az Inter Miami tulajdonosa saját csapata meccse helyett volt klubja, a PSG sikerét ünnepelte.
Az új, budapesti közlekedési rendhez nemcsak a HÉV-ek és az agglomerációs kék buszok, de a sárga Volán-buszok is csatlakoznak.
A kérdés az, hogy ki irányította ténylegesen az Egyesült Államokat Joe Biden hivatali ideje alatt.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
Gondolták volna, hogy a legnépszerűbb receptek közé tartoznak a Mindmegettén a különféle bundás kenyerek?
A katalán edző hat év után talán szombat éjjel tudott először önfeledten ünnepelni.
Tombol a kettős mérce.
A háborúról megdöbbentő felvételek láttak napvilágot. Ilyen közelről kevesen látnak drónt, pláne úgy, hogy túlélik a találkozást.
Gondolták volna, hogy a legnépszerűbb receptek közé tartoznak a Mindmegettén a különféle bundás kenyerek?
A katalán edző hat év után talán szombat éjjel tudott először önfeledten ünnepelni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.