Donald Trump „emberséges” fellépésre kéri Kínát Hongkongban
Donald Trump amerikai elnök pénteken Washingtonban újságíróknak nyilatkozva „emberséges” fellépésre kérte Kínát Hongkongban.
Donald Trump amerikai elnök pénteken Washingtonban újságíróknak nyilatkozva „emberséges” fellépésre kérte Kínát Hongkongban.

Federica Mogherini felszólította a kínai hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a gyülekezéshez, békés tüntetéshez és a szólásszabadsághoz való jogot.
Ellenzéki források Twitter-bejegyzései szerint Joshua Wongot, aki a 2014-es hongkongi diáktüntetések egyik szervezője volt, a nyílt utcán, erőszakkal hurcolták el.
A rendőrség azzal indokolta a tiltást, hogy a szervezet által korábban kezdeményezett demonstrációk után több tüntető, újságíró, rendőr és civil szenvedett súlyos sérüléseket.
Az egyre erőszakosabb tüntetések hatására augusztusban eddig ötven százalékkal esett vissza a szállodai szobák kihasználtsága, de bajban vannak az ingatlanosok és a kiskereskedők is.

Ismét tombol az erőszak Hongkongban, a tüntetők és a rendőrök közötti harcokban új taktikát és új fegyvereket is bevetettek a felek. A hét végén történtek sokkolták a várost.

A vasárnapi tiltakozás erőszakba csapott át, a rendőrség könnygázt és a megmozdulások kezdete óta első alkalommal vízágyúkat vetett be, míg a tüntetők téglákkal és Molotov-koktélokkal válaszoltak.
Az incidens az után történt, hogy a rendőrség könnygázt vetett be tüntetők nagyobb csoportja ellen a város szélén fekvő Tsuen Wan kerületben.

A tiltakozók barikádokat emeltek, illetve téglákkal, kövekkel és gyújtópalackokkal dobálták meg a biztonságiakat, akik könnygázt vetettek be.

A demonstrálók egy rendőrőrs közelében emeltek barikádot szombaton, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálták a rendőröket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Dömötör Csaba leleplezte a néppárt és a Tisza Párt árulását.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Menczer Tamás felhívta a figyelmet: ez is ok arra, hogy nemet mondjunk Ukrajna uniós tagságára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.