Hongkong: a filmvilág is megosztott
Már nemcsak véres utcai jelenetek és politikai nyilatkozatok, de igazi bulvárbotrányok is kísérik a júniusban kezdődött, Kína-ellenes hongkongi tüntetéseket.
Már nemcsak véres utcai jelenetek és politikai nyilatkozatok, de igazi bulvárbotrányok is kísérik a júniusban kezdődött, Kína-ellenes hongkongi tüntetéseket.

Az intézkedéseknek köszönhetően mintegy 1,3 millió adófizető élvezhet adómentességet, a kormányzat továbbá emeli az idősek és az alacsony bérért dolgozók juttatásait.
Bármikor bevonulhatnak a kínai erők Hongkongba, a jogszabályi háttér adott a fegyveres fellépéshez – mondta el lapunknak Salát Gergely sinológus.

A kínai kormány tanácsadói szerint egyelőre nem indokolt Peking közvetlen beavatkozása Hongkongban, az ugyanis túl nagy kockázattal járna, és nemzetközi ellenlépésekhez vezethetne – derül ki a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes
Személyes találkozót javasol Hszi Csin-ping kínai elnöknek Hongkonggal kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal csütörtök hajnali Twitter-üzenetében Trump a Pekinggel kötendő kereskedelmi megállapodás feltételéül szabta, hogy humánus módon kell
Rohamrendőrök hatoltak be helyi idő szerint kedd este a hongkongi nemzetközi repülőtérre, és összecsaptak az ott ülősztrájkot folytató tüntetőkkel. A tiltakozók számos rendőrségi jármű útját elzárták, mire a rohamrendőrök behatoltak a repülőtér területére
A hongkongi kormányzó fokozatosan sarokba szorul: miközben a tüntetők a rendőri brutalitásért őt teszik felelőssé, Peking is egyre türelmetlenebb a helyzet rendezését illetően.
A nagyvállalatoknak nem árt óvatosnak lenniük, Peking szemében ugyanis végzetes hiba Hongkong, Makaó vagy Tajvan független entitásként való emlegetése.

Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik – jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Továbbra sem mond le Carrie Lam hongkongi kormányzó, aki szerint a hónapok óta tartó tüntetéshullám fenyegetést jelent az „egy ország, két rendszer” elvére.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.

A hír igaz. A zenész közösségi oldalán adott hírt a drogbotrányáról.

A cél, hogy minden diák naprakész, gyakorlati tudással léphessen ki a munkaerőpiacra.

Napi összefoglaló.

Itt az ideje megállítani ezt az őrületet – hangsúlyozta a tárcavezető.

Még Orbán Viktor ellenségei is kénytelenek voltak elismerni a sikerét.

A magyar válogatott még nem játszott ebben a stadionban, de Loic Negonak nincsenek jó emlékei innen.

Pokoli hangulat fogadta a szegedieket Bitolában. Michael Apelgren együttese nagyon beragadt az elején.

Mára egy új, a félelemre épülő európai valóság született.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.