A tinik is demokráciát akarnak

Tegnap középiskolások tartottak demonstrációt Hongkongban, a város egyik főterén több ezer fekete pólós, maszkos fiatal jelent meg. Az első pillantásra fenyegető tömeg végül békésen töltötte el a délutánt, estére karneváli hangulat alakult ki. Bár a diákoknak mindez inkább játék, a kommunikációs gépezet mindkét oldalon odafigyel rájuk.

– Menj oda hozzájuk! Menj oda, és kérdezd meg, szerintük mit jelent az a szó, hogy demokrácia! – buzdít chatüzenetben egy kínai ismerősöm, miután a hongkongi középiskolások tegnapi tüntetéséről posztoltam pár fotót az interneten. Több ezer tinédzser gyűlt össze délutánra a városközpontban, hogy Hongkong szabadságáért, Peking befolyásának csökkentéséért tüntessen. Mindannyian a két legfontosabb ideológiai irányjelzőt, az ellenállás alapszerelését viselik: fekete pólót, illetve orvosi vagy más, egyedibb fazonú maszkot. A Viktória-kikötőnél fekvő teret beborítja a kamaszok keménykedő tömege. Többségük az elhangzó beszédéket hallgatja, mások a szintén szimbolikussá vált, lázító üzenteket ragasztja ki a téren fekvő koncertterem falára.

A róluk készült fotók mozgatják meg a szárazföldi Kínát képviselőket, a Wechat alkalmazáson érkeznek az üzenetek. – Ezek gyerekek, ugyan, mit is tudnak a világról?! – olvasom az otthon is jól ismert konzervatív érvet, majd úgy döntök, hogy a lázadó fiatalok felé veszem az irányt. Egy üdítőket, törlőkendőket osztogató kis pultnál végül egy 17 éves lánnyal elegyedem beszédbe: Vera néven mutatkozik be.

– Nem gondolod, hogy túl fiatalok vagytok még a politikához? – kérdem, mire ő rögtön rávágja: a tüntetés nem kor kérdése. – Mi vagyunk Hongkong jövője! Jogunk van beleszólni, hogyan akarjuk leélni az életünket – teszi hozzá, és megjegyzi, egyébként is csak a véleményüket mondják el, ami egy demokráciában teljesen normális kellene legyen. – Hol húzod meg a határt? Hány éves kor alatt nincs itt valakinek helye? – kérdezek vissza, mire egy pillanatra elgondolkodik. Elmondja, bár ő is látott a téren vállalhatatlanul fiatal, 13-14 éves gyerekeket, az nem feltétlenül baj, ha nem látják teljesen át a helyzetet. A sikerhez ugyanis – mondja – kell a kritikus tömeg. – Egy jó célért vagyunk itt, ami minden hongkonginak az érdekében áll – teszi hozzá.

Erről, a pontos célokról kezdem kérdezni, ebben mintha a mozgalom nem lenne egységes. A napokban a tüntetéseket szervező egyik közösség tartott sajtótájékoztatót, a Hongkong Egyetemen öt pontot soroltak fel. Elsőként a mozgalmat kirobbantó kiadatási törvény visszavonását követelik. Szintén a követeléseik között szerepel, hogy egy korábbi, erőszakosságba torkolt tüntetést a kormány ne felkelésként kezeljen. Ebben a jogi környezetben ugyanis az elfogott tüntetők többéves börtönbüntetésre számíthatnak. Harmadik pontként valamennyi rabosított demonstráló azonnali és feltétlen szabadlábra engedését kérik. Követelik továbbá a rendőrségi túlkapások kivizsgálását egy független bizottság felállításával, valamint a hongkongi kormányzó, Carrie Lam lemondását. A fiatal lány szerint nem is az öt pont a lényeg.

– Mi csak azt szeretnénk, hogy meghalljanak minket, hogy legyen valamilyen kommunikáció köztünk és a hongkongi kormány között – mondja. Lam minden sajtótájékoztatóján elmondja, figyeli és érti a fiatalok szavát, a hongkongi diák szerint azonban ez csak duma. – Többségünk már azzal elégedett lenne, ha a közösségi médiában beszélhetnénk vele – teszi hozzá.

A színpadon továbbra is diákok beszélnek, korukhoz képest összeszedetten. Kedvenc témájuk persze a lázadás, vagyis: miért van joguk ahhoz, hogy fiatalon az utcán lehessenek? Egy hongkongi újságírótól tudom meg: a tinédzserek tüntetését belpolitikai vita előzte meg. Az oktatási hivatal felszólította a tanárokat, ne támogassák a diákmegmozdulást, mire válaszul a pedagógusok egy civil szervezete, a tüntetések támogatójaként, a hatósági ukáz ellenében is felszólalt. Az egyébként is megosztott tanári kar ismét egymásnak esett. Talán az ügy valóban lendületet adott a tüntetéseknek, a fiatalokat látszólag mégsem a politikai problémák mozgatták meg. A fárasztó beszédek után élednek fel igazán. Szlogeneket kezdenek kántálni, ütemes ordításuk megtölti a teret.

– Kitartásra, a tüntetések folytatására buzdítanak – segít ki egy fiatal srác, miközben a tömeget figyelem. Kérdésemre elmondja, ma este nem kell balhéra számítani, a fiatalok időben hazamennek. A tömegen lassan tényleg felülkerekedik a fesztiválhangulat, a diákok csoportja vonulni kezd. Ha nem is hangtalanul távoznak a térről, de tüntetésük végül békésen cseng le.

A középiskolások tömege mint jelenség a pekingi kommunikáció egyik sarokpontját jelenti. A kínai főváros egyik kutatóintézetében dolgozó Johnas Csen szerint a fiatalok gátlástalan propagandaháború áldozatai.

– Sokaknak érdekében áll Hongkong destabilizálása – feleli kérdésemre, szerinte nemcsak politikai, hanem pénzügyi ok is lehet a status quo megváltoztatására. – A hongkongi ingatlan az egyik legértékesebb a világon. A tüntetések máris befolyásolták a piacot, sokan alig várják, hogy bevásárolhassanak – mondja, úgy vélve, érdekeltek a feszültség fenntartásában a hongkongi médiapiac hagyományosan Kína-ellenes szereplői is. Csen szerint ugyanakkor az idő a konfliktus felszításában érdekeltek ellen dolgozik.

– Nemsokára vége a nyári szünetnek, a mozgalom több ezer fős bázisát veszíti el – mondja a pekingi kutató, aki szerint szeptemberig biztosan lesznek még a fiatalokat mozgósító akciók.