Hatalmas pontyok akadtak horogra a Balatonon
A legnagyobb ponty súlya 21,65 kg volt. Szántódnál pedig Sebestyén András fogott ki egy 20,02 kg-os példányt.
A legnagyobb ponty súlya 21,65 kg volt. Szántódnál pedig Sebestyén András fogott ki egy 20,02 kg-os példányt.
Vajon hitelesen tudja-e képviselni a horgászokat az a párt, amelyik a balatoni halászat mellett kardoskodik?
Búcsút vettek a halgazdálkodási cég dolgozói az ötvenéves Süllő II. halászhajótól.
Egyetlen digitális térképet megnyitva számos naprakész információt találhatunk a Balatoni Horgászturisztikai Adatbázisában.
Idén még azok a vendéglők, éttermek is bezártak, amelyek korábban szívesen vásároltak az orvhalászoktól.
A műrepülő-világbajnok nemcsak a kapitális pontyok fárasztásában jeleskedik, hanem a tengeri horgászatban is jártas.
Járványügyi korlátozások miatt hetente több ezer fővel gyarapodtak a hazai egyesületek.
Egyre kevesebb a halfogásra alkalmas partszakasz – sérelmezik a horgászok.
A hazai horgászati ágazat idei forgalma nagyjából 20 százalékkal múlja felül a tavalyi mintegy 40 milliárd forintot – mondta a Világgazdaságnak Dérer István, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója, a Magyar Országos Horgász Szövets
A szervezők közleménye szerint nem a megszokott formában, de a Pontyshow idén is kinyitja kapuit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter emberei az erdélyi magyarság vezetőit gázkamrát működtető zsidókhoz hasonlították.
A Tisza Párt adót emelne egy választási győzelem esetén, a kormány erről kéri ki a magyarok véleményét.
A 93 százalékos béremelés sokakat csábított vissza a tanári pályára.
Az ökölbe szorított kéz évtizedek óta az agresszív baloldali és radikális mozgalmak egyik legfontosabb szimbóluma.
A voksolás eredménye szerint az ellenzéki ANO a szavazatok 34,51 százalékát szerezte meg.
A demokraták igyekeznek akadályozni az elnök rendcsinálási törekvéseit.
Felháborító jelenetek zajlottak a városban: az U Kolozsvár drukkerei letépték egy házról a magyar és a székely zászlót, majd elmenekültek.
Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.
Arina Szabalenka elmondta, hogyan éli meg a szörnyű üzeneteket, és mit tesz ellene.
Czepek Gábor: Hamarosan ötvenmilliárd forintos támogatás indul energiatárolók kiépítéséhez.
A miniszterelnök Koppenhágában világossá tette: a magyarok nem akarnak egy unióban lenni az ukránokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.