A Jobbik rámenne a horgászok szavazataira

A múlt héten Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos képviselő parlamenti felszólalásában azt kérte a kormánytól, hogy a horgászok hadd mehessenek éjszaka is pecázni, könnyítsenek számukra az éjszakai kijárási korlátozáson. A felszólalást alaposan megfuttatták a közösségi médiában, szinte alig volt olyan pecás csoport a Facebookon, amelyben ne tűnt volna fel. Ha egy politikus felszólal egy közösség érdekében úgy, hogy korábban nem, vagy alig volt abban a témában javaslata, akkor ezt nehéz másként értelmezni, mint egy szavazatszerzési kísérletként. Egyébként ezzel sem lenne baj, a politikusoknak és pártoknak szavazók kellenek, de hiteltelen az adott javaslat, ha a párt által képviselt korábbi értékekkel, nyilatkozatokkal nincs összhangban.

Horgászként azt kell, hogy mondjam: a javaslat megfontolandó, én is szívesen kimennék a partra éjszaka, ha lehetne. A képviselőnő felvetésében azonban erős csúsztatás van, amikor arról beszél, hogy bezzeg a vadászok hódolhatnak szenvedélyüknek éjszaka is. A két dolog aligha összehasonlítható. Közismert, hogy a hazai nagyvadaknak itthon nincsen számottevő ragadozója, a szarvas- és vaddisznóállományt csak a vadászok tudják bizonyos egyedszámok között tartani. Annak is közismertnek kellene lennie, hogy a vadásztársaságoknak ezt kötelességük is megtenni: ha egy adott helyen túlszaporodik az állomány, és vadkár keletkezik, akkor azt a vadászterülethez tartozó vadászati jog tulajdonosán, haszonbérlőjén – jellemzően a vadásztársaságokon – vasalják be. Így nem egyszerűen arról van szó, hogy a vadászok kedvtelésből hódolhatnak kedvenc hobbijuknak. Ráadásul a vadászat most közegészségügyi érdek is, ugyanis az elmúlt lassan több, mint egy évben jelentős károkat okozott a sertéspestis, amely több esetben a vadállományról átterjedt a házi disznókra is.

– (...) halászati tilalom lépett életbe most már sok évvel ezelőtt, tehát egyedül a horgászok azok, akik az ökológiai egyensúlyt helyre tudnák teremteni bizonyos vizeken – hangzott el Potocskáné felszólalásában. Azért érdemes leszögezni: ez egy óriási baromság, a pontyok nem vaddisznók. A horgászok aligha tudnak ökológiai egyensúlyt teremteni bármelyik vízen, arra legfeljebb a természet képes. A horgászok sokszor az invazív fajok féken tartásában sem tudnak jelentősen segíteni. Aki horgászott már törpeharcsás vízen, az a pokolba kívánta az egészet, a horgászok nem is képesek annyit kifogni ebből a kártékony jószágból, ami visszaszorítaná az állomány növekedését. Azt legfeljebb szelektív halászattal lehet elérni, csakúgy, mint a busa esetében. Erre pedig továbbra is van lehetőség Magyarországon, például a Tisza tavon is ehhez a módszerhez folyamodtak, a kártékony fajokat kifogják, a többit, ami esetlegesen a hálóba akadt, visszaengedik.

A másik kérdés, hogy Potocskáné javaslata hogyan viszonyul a Jobbik eddigi politikájához? A válasz az, hogy a horgászok képviselete nem illik a Jobbik profiljába. Steinmetz Ádám jobbikos képviselő évek óta veri a harci dobokat nyaranta – például 2019-ben és 2020-ban is –, hogy vezessék vissza a balatoni halászatot. Aki pecázott a magyar tengeren az 1990-es, és 2000-es években is, annak tarkóig „szalad fel” a szemöldöke a javaslat láttán. Főként a 2000-es években szembesülhettek a horgászok a fogási átlagok jelentős csökkenésével. Nem is a halászok által legálisan kifogott zsákmány mennyisége okozta a problémát, hanem az illegális halászat döbbenetes mértéke, amelyre értelemszerűen nincsenek pontos adatok, de a fogási átlagok csökkenése és a tanúk beszámolói alapján jó képet lehet róla kapni. Jelen sorok szerzője például tanúja volt annak, amikor a 2000-es évek elején több mázsa pontyot telepítettek a Fűzfői-öbölbe, majd sötétedéskor elindultak a halászhajók és lehúzták az aznap betelepített halakat. Bár erről nincs tudomásom, de valószínűleg balatoni halként adták el ezeket a halakat, amelyek egy délutánt töltöttek a tó vízében. A hasonló történeteket napestig lehetne sorolni. A balatoni halászat újbóli bevezetése ökológiai katasztrófa lenne a tóra nézve, a horgászok számára pedig maga az apokalipszis.

Steinmetz Ádám javaslata azon a logikailag látszólag helyes gondolaton alapszik, hogy lehessen kapni a tó partján balatoni halat. Csakhogy az az igazság, hogy amikor „lehetett”, akkor sem balatoni halat ettek jellemzően az emberek a parti büfében – még ha ez is volt kiírva –, hanem hekket és valószínűleg más tavakban tenyésztett süllőt. Csak egy adat erről: a halászat utolsó évében (2013) 2,6 tonna süllőt fogtak a Balatonból, míg a tó partján elfogyasztott mennyiség 60-80 tonna körül alakult.

Nem különösebben kedvelem a Jobbikot, horgászként viszont kívánatosnak tartom, hogy minél több párt álljon ki a horgászok érdekei mellett – legyen az bal- vagy jobboldali, ellenzéki vagy kormánypárti. De tegye ezt hitelesen. Az ugyanis nem megy, hogy valaki egyszerre a horgászokat és a halászokat is képviselni szeretné. Az olyan nagy kiterjedésű természetes vízeken ugyanis, ahol rendszeres, ipari méretű halászat folyik, a hálóvetők a horgászok elől orozzák el a zsákmányt. A jelenlegi kormány helyesen tette, hogy kiszorította a halászokat ezekről a vízekről, nemcsak a természet, de a horgászok is jól jártak ezzel.

Az állam számára egyébként ez nemcsak természetvédelmi kérdés: a horgásztársadalom sokkal nagyobb adóbevételeket generál, mint a halászok. A több százezernyi magyar horgász jellemzően hazai viszonteladóktól, kisvállalkozásoktól vásárolja felszerelését, a befizetett napijegyeken keresztül pedig az adott vízterület védelmét, a rendszeres telepítést és szintén munkahelyeket teremt. Mindemellett pedig kiengedi a gőzt a vízparton, aminek úgyszintén van társadalmi haszna.

(A borítóképen: Horgászok a Balatonnál. Fotó: MTI/Varga György)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!