Hunyadi: a Variety teljesen ledöbbent a magyar sorozaton
A Svenk szombat esti adásában a Hunyadi-sorozat vezető producere, Robert Lantos világhírű kanadai–magyar producer mesél a műsor stábjának.
A Svenk szombat esti adásában a Hunyadi-sorozat vezető producere, Robert Lantos világhírű kanadai–magyar producer mesél a műsor stábjának.

A történelmi szériát rengetegen nézik, azonban érdekes kritikák is érték. A regényfolyam szerzőjével, Bán Mórral erről beszélgettünk.

Folytatódik az alkotás diadalmenete.

Tiszta fantasy, sőt: történelemhamisítás! Ja, nem. Hanem regény. Történelmi regény – fogalmazta meg magvas mondandóját Bán Mór, a Hunyadi-regények szerzője.

A Borgiák című sorozat egyes jeleneteit is itt forgatták.

Kivágták a felnőtteknek szóló tartalmakat a sorozatból, így március 15-én délután az első három részt a családok közösen is megnézhetik.

A TV2-n debütált a grandiózus sorozat tegnap este.

Az alkotókkal, így Bán Mórral, a Hunyadi regények írójával, Szász Attila rendezővel, Lengyel Balázs vezető íróval, illetve Takács Gergely VFX-szakértővel beszélgettünk.

A nemzetközi produkció márciusban debütál a TV2-n.

A tízrészes Hunyadi tévésorozat világpremierjére a Cannes-i Fesztiválpalotában került sor.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsis Máté szerint a magyarok nem fizethetik meg Ukrajna gyorsított uniós csatlakozásának árát.

Kevésen múlt az élete.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

Kihallgatták a rendőrök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.