A húszik hiperszonikus rakétával támadták Tel-Avivot
Izrael elfogta a rakétát.
Izrael elfogta a rakétát.

Idén március óta a húszik több mint 70 ballisztikus rakétát és legalább 23 drónt indítottak Izrael felé.

Túlélők után kutatnak.

Hoppá, ezek a húszik nem fognak támadni – írta Truth Social oldalán közzétett bejegyzéséhez az amerikai elnök.

A húszi lázadók a gázai fegyverszünet támogatásaként tüntették fel a lépést.

A légvédelem csak az ország területe felett tudta lelőni a ballisztikus rakétát.

A repülő szerkezet az izraeli mentőszolgálat közlése szerint megölt egy embert és megsebesített tízet.

Károkról nem érkezett jelentés.

Amerikai tisztviselők többször is azzal vádolták Teheránt, hogy drónokkal, rakétákkal és hírszerzési információkkal látja el a húszikat.

Az olasz védelmi tárca vezetője szerint a húszik támadásai egyre veszélyesebbek és egyre intenzívebbek, mielőbbi megoldást kell találni a térség stabilitásának helyreállítására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.