Hűtlen kezelés bűntettét követhették el Karácsony Gergelyék
A forráshiányra panaszkodó, balos vezetésű főváros most közpénzmilliókból finanszírozott óriásplakátokon és szórólapokon próbál magyarázkodni.
A forráshiányra panaszkodó, balos vezetésű főváros most közpénzmilliókból finanszírozott óriásplakátokon és szórólapokon próbál magyarázkodni.
Hova vezettek Gyurcsány Ferenc hangulatingadozásai? Jogi évértékelő.
Annak ellenére mondták ki jogsértőnek a menekültekkel való magyar eljárást, hogy a tranzitzónákat a kormány már korábban bezárta.
Az alaptörvényből kiderül, hogy Karácsony egy szakmaiatlan kommunikációs gumicsonttal dobálózik.
Néhány civilnek mondott szervezet több pénzből gazdálkodik, mint egyes parlamenti pártok.
A Századvég nyílt levélben kérte Brüsszelt, hogy határolódjanak el Soros magyarellenes megnyilvánulásaitól.
A tervezett szigorítás feltételezhető célja, hogy az orvos-beteg viszonyok átláthatóbbá váljanak.
A Századvég jogi szakértője emlékeztetett rá: a volt miniszterelnök társadalmi elutasítottsága nagyon magas.
A rendőrök több mint negyedórán át térdeltek a hátán a fogdában, mielőtt a férfi rosszul lett.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint kétfajta politikai kötőanyag tartja egyben a baloldali egységfrontot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.