„Emlékeztetnünk kell Gyurcsány Ferenc Magyarországára”
A 2006-os rendőrterror terrorcselekménynek minősül, amely azzal a céllal történt, hogy megfélemlítse a lakosságot – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás.
A 2006-os rendőrterror terrorcselekménynek minősül, amely azzal a céllal történt, hogy megfélemlítse a lakosságot – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás.
– Az alaptörvény érvénytelenítése politikai értelemben bűn, jogi értelemben pedig kivitelezhetetlen – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.
A baloldal terve a jogrendszer átalakításáról ellentétes a demokrácia alapvető értékeivel, továbbá jogi és erkölcsi kérdéseket is felvet.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc már bizonyította, hogy képes felrúgni a jogállamiság kereteit.
Baranyi Krisztina a választási kampányt segítené a Fudan Egyetemről szóló népszavazási kezdeményezésével.
A választók nem zárhatóak ki a folyamatokból: nemcsak a célról, hanem a kitalált megoldásokról is joguk van tudni – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.
Ön szerint minek köszönhető Orbán Viktorék nyilvánvaló kudarca a koronavírus okozta halálozások megakadályozásában? – hangzik a kérdés.
Gátlástalan katasztrófaturistaként jellemezte a Demokratikus Koalíciót és a baloldali pártokat ifj. Lomnici Zoltán.
A balliberális oldal a világon mindenhol előre megírt forgatókönyv szerint dolgozik.
A keresztények védelmére indított kereseteket a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva utasítják el a bíróságok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Tombol a kettős mérce.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.