Athén határozott fellépést vár az uniótól
Törökország határánál tartózkodó négymillió bevándorló közül több tízezren már útnak is indultak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Éves szinten nőtt az égei-tengeri és a szárazföldi útvonalon Görögországba átszökő migránsok száma az elmúlt években – közölte Egeresi Zoltán Törökország-szakértő.
A HírTV Sajtóklub című műsorának első témája a görög-török helyzet, melyről Bayer Zsolt elmondta, elsősorban az a fontos most, hogy mi lesz Európával és a migrációs helyzettel. A tévénézők könnygázfelhőben úszó görög-török határt láthatnak, és mára már a
Az államtitkár azt mondta: a magyar emberek véleménye szerint meg kell védeni az ország határait, ezért a kormánynak – az emberek kollektív bölcsességében bízva – kötelessége ezt megtenni.
Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 ezer 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió irányába – közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn hivatalos Twitter-fiókján.
Embereket tüntet el.
Négy év óta – az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott EU-területre jutni.
Az első és egyetlen valós akadály a bevándorlók előtt a magyar kerítés, ami most már az egészségmegőrzés miatt is fontos, hiszen nem lehet tudni, hogy a bevándorlók között elkapta-e valaki a koronavírust.
Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be – mutatott rá a török elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Oroszország és Ukrajna korábban Isztambulban tárgyalt.
A felelőtlen gazdálkodás vitte csődbe a várost.
A kormány minden eszközzel harcolni fog ellene.
A nyílt utcán pedig egy nő hunyt el.
A Tisza Párt számára kedvező közvélemény-kutatásokat közlő Medián árbevételének több mint negyede külföldi szolgáltatásból származott a múlt évben.
Álcázás nélkül is megmutatták a Ford Super Mustang Mach-E versenyautót.
Csak a központ beszélhet.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
A Tisza Párt számára kedvező közvélemény-kutatásokat közlő Medián árbevételének több mint negyede külföldi szolgáltatásból származott a múlt évben.
Álcázás nélkül is megmutatták a Ford Super Mustang Mach-E versenyautót.
Csak a központ beszélhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.