Megduplázódott a Nagy-Britanniába igyekvő illegális bevándorlók száma
Egy belga bevándorlásjogi szakértő szerint a közelgő brexitet kihasználva az embercsempészek – valótlanságokat állítva – gyakorolnak nyomást a migránsokra.
Egy belga bevándorlásjogi szakértő szerint a közelgő brexitet kihasználva az embercsempészek – valótlanságokat állítva – gyakorolnak nyomást a migránsokra.
Az új baloldali olasz kormány valószínűleg megnyitja a kikötőket a migránsok előtt, vagy sokat lazít majd a mostani szabályozáson – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő.
Az olasz kormány közleménye szerint a bevándorlók „szétosztási mechanizmusát” Róma az Európai Bizottsággal közösen koordinálja.
Ha az EU már felvette volna tagjai közé a nyugat-balkáni országokat, akkor ma nem lenne sok millió illegális bevándorló Európában – jelentette ki a miniszterelnök Prágában.
A beszélgetés során a két országvezető szót ejtett egyebek mellett a bilaterális kapcsolatokról, valamint a szíriai és a líbiai konfliktus fejleményeiről is.
Az olaszországi kikötők minél előbbi megnyitását sürgették külföldi civil szervezetek a Rómában kormányra jutott baloldali Demokrata Párttól (PD) szerdán, elsőként az Ocean Viking migránshajó kikötését szorgalmazva fedélzetén 84 migránssal.
Az elfogott migránsok azt mondták, hogy az embercsempész-bandák azzal ijesztgették őket, hogy Nagy-Britannia tervezett uniós kiválását követően már nem tudnak átkelni a La Manche csatornán.
Új rendszert kell felállítani az újonnan érkező menedékkérők Európai Unión belüli elosztására, csökkentve az abból kimaradó tagállamoknak szánt közösségi forrásokat – jelentette ki szerdai brüsszeli látogatásán Giuseppe Conte olasz kormányfő.
A belbiztonsági főtanácsadó hangsúlyozta: ebben az évben eddig 7500-an próbáltak illegálisan átlépni a magyar határokon. Kitért arra is, hogy a balkáni útvonalon jelentős a migrációs növekedés.
Az Alan Kurdi hajó 13 migránst mentett ki, a máltai hatóságok az elmúlt napokban azonban csak a migránsok némelyikének engedélyezték a partra szállást, ötnek továbbra is a tengeren kellett vesztegelnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 28 millió eurót érő futballista a Balatonon piheni ki a Premier League-idény fáradalmait.
Díjnyertes postagalambot is.
A Moia által készített ID.Buzz AD nevű járművel taxiszolgáltatókat célozzák.
Döntött a Kúria.
Kövesse itt a legfrissebb híreket Izrael és Irán háborújáról.
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.
Megkezdődik a 4-es és 6-os villamos pályafelújítása.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Kövesse itt a legfrissebb híreket Izrael és Irán háborújáról.
Az argentin klasszis betekintést engedett a portugállal való kapcsolatába.
Megkezdődik a 4-es és 6-os villamos pályafelújítása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.