Matteo Salvini: Nem Párizs és Berlin dönt az európai migrációs politikáról
Az olasz belügyminiszter vasárnap megüzente a francia kollégájának írt levelében, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.
Az olasz belügyminiszter vasárnap megüzente a francia kollégájának írt levelében, hogy Olaszország nem lesz Brüsszel, Párizs és Berlin menekülttábora.
Az új EP-ben sem gyengül a bevándorláspártiak érdekérvényesítő ereje: a Magyar Nemzet brüsszeli forrásokból úgy tudja, máris komoly lobbitevékenység folyik azért, hogy meghívják Carola Racketét.
Az NGO-szervezetek új migránshajója, az Ocean Viking is a Földközi-tenger középső részén fog járőrözni, ahol a legtöbb embercsempész hajó indul el a líbiai partoktól, és ad le vészjelzést.
Harminchárom illegális bevándorló, köztük több gyermek sérült meg egy észak-macedóniai autópálya-balesetben – jelentette az A1 helyi televíziós csatorna az ügyészség közlésére hivatkozva.
Mexikó faültetéssel próbál segíteni Salvadornak, hogy javuljon gazdasági helyzete és kevesebb lakosának kerekedjen kedve kivándorolni és eljutni az Egyesült Államokba.
A marokkói hatóságok adatai szerint az idén június végéig több mint 40 ezer illegális határátlépést akadályozott meg az észak-afrikai ország.
Jelenleg nincs annyi határsértéssel próbálkozó mint 3-4 éve, a Balkánon viszonylagos nyugalom van, de így is több tízezer illegális bevándorló jön évente.
A görög rendőrség egyébként egy kilencfős nemzetközi embercsempész-hálózat felszámolását is bejelentette a nap folyamán. A bandatagokat Athén belvárosában fogták el.
Balesetet szenvedett egy migránsokkal zsúfolt kisbusz csütörtökön a kelet-törökországi Van tartományban, legalább 17-en életüket vesztették és ötvenen megsérültek – közölte Mehmet Emin Bilmez vani kormányzó, akit a DHA török hírügynökség idézett.
Kontrát Károly államtitkár megdöbbentőnek nevezte, hogy a bevándorláspártiak újabb és újabb kísérletet tesznek arra, hogy saját akaratukat és a migránsok betelepítését rákényszerítsék a tagállamokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.