A görög kormány felgyorsítaná a menedékkérelmi eljárásokat
Az intézkedés célja, hogy javítsanak az Égei-tengeri görög szigeteken berendezett migránstáborokban uralkodó áldatlan állapotokon.
Az intézkedés célja, hogy javítsanak az Égei-tengeri görög szigeteken berendezett migránstáborokban uralkodó áldatlan állapotokon.
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: világossá vált, hogy Brüsszel és egyes nyugat-európai uniós tagállamok célja és érdeke nem más, mint hogy minél több bevándorló jöjjön Európába.
Azoknak az illegális bevándorlóknak a begyűjtését kezdték el, akik ellen már régóta érvényes kitoloncolási végzés van, és a különböző kormányzati értesítésekre eddig nem reagáltak.
A „segíteni készek szövetségének” létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter – derült ki abból az interjúból, amely a Madsack médiacsoport lapjaiban jel
A hatóságok a Vidin-Calafat közúti határátkelőnél egy Franciaországba tartó török furgonban bukkantak rá a kilenc iraki migránsra.
Huszonöt migránst próbált Magyarországra csempészni egy kamionban egy török sofőr Csanádpalotánál péntekre virradóra – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az ENSZ felszólította csütörtökön tagországait, hogy ne büntessék azokat a humanitárius szervezeteket, amelyek hajóval mentik a Földközi-tengeren veszélybe került migránsokat.
Őrizetbe vett a cseh rendőrség egy magyar kamionsofőrt, aki szerdán öt illegális bevándorlót vitt Prágába – közölte Eva Kropácová cseh rendőrségi szóvivő csütörtökön Prágában.
Ezekkel az illegális cselekményekkel a civilek általában a jogállamot támadják, miközben Matteo Salvini övetkezetes, kemény politikája egyre népszerűbb.
A pakisztáni-indiai bűnbanda „üzleti modellje” az volt, hogy „ügyfeleik” turistavízummal Ciprusra utaztak, ahol uniós állampolgársággal rendelkező nőkkel kötöttek házasságot papíron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.