A szakképzés lehetőségére hívják fel a figyelmet a Szakmák Éjszakáján
A cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk – mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.
A cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk – mondta Pölöskei Gáborné szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár.

Országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várja az érdeklődőket jövő pénteken, a Szakmák Éjszakáján.
Intézkedési tervet dolgoz ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium a már elfogadott Szakképzés 4.0 stratégia alapján, és azt még tavasszal a kormány elé viszi.
György László felidézte, hogy a Világbank és a PWC felmérése szerint egy átlagos közepes vállalkozás Magyarországon 52-56 százalék adót fizetett 2006 és 2010 között a hozzáadott értéke után.

Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére – jelentette be György László.
Abban bízunk, hogy a TeSzedd! akcióval sikerül az emberek szemléletét jó irányba formálni, és megértetni, a szemetet nem összeszedni, hanem eldobni kínos — jelentette ki Weingartner Balázs.

A tárca és a hivatal támogatja a légiközlekedési zajterhelésre vonatkozó szabályok szigorítását, hogy a mélyalvási időszakban a repülések megszüntethetők legyenek Budapest felett.
A tervezetet a Magyarországi 5G Koalíció keretein belül, a szolgáltatók, eszközgyártók, fejlesztők és a potenciális üzleti felhasználók bevonásával elelvégzett intenzív munka alapozta meg.
Kara Ákos elmondta: a Tiszaörsön, Tiszaderzsen, Tiszaszentimrén és Tiszaszőlősön, a Magyar Telekommal és a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 2156 háztartást érint.
Március 18-tól 24-ig tart, minden eddiginél hosszabb az idei TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! hulladékgyűjtési akció.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háború vagy béke, erről kell dönteniük a magyaroknak április 12-én – mondta Menczer Tamás.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Az új jegyár máris komoly vitákat váltott ki.

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.