Pszichológus: Az óvodai elszakadás trauma lehet a gyereknek és a szülőnek is
Azoknál a gyerekeknél, akiket jobban megvisel az elszakadás, testi tünetek – hányinger, hasfájás – is jelentkezhetnek. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.
Azoknál a gyerekeknél, akiket jobban megvisel az elszakadás, testi tünetek – hányinger, hasfájás – is jelentkezhetnek. Ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni.

A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon az év során a kiskereskedelemben.

Augusztus 21-étől változik a nagykörúti villamospótlás rendje. Iskolakezdéstől, vagyis szeptember 2-ától újra a teljes vonalon jár majd a 4-es és a 6-os villamos, a közvetlenül előtte lévő szombat-vasárnapon azonban a teljes szakaszon pótlóbuszok közleked
Iskolakezdés együtt! címmel nyolcadszor hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.
Indokolt esetben a jövőben is megadják az engedélyt a családoknak az iskolakezdés elhalasztására, sőt ehhez még szülői kérelemre sem mindig lesz szükség – hangsúlyozta az Emmi államtitkára.

Két német tartományban is megkezdődött már az iskola, miközben a vakációról lassan visszatérő közvélemény máris Carsten Linnemann CDU/CSU-frakcióvezető-helyettes felvetését vitatja.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Ökumenikus Segélyszervezet is adománygyűjtő akciót indít, hogy segítsék a rászorulókat az iskolakezdés költségeinek finanszírozásában.

A július és az augusztus a vendéglátóiparban jelent csúcsidőszakot, ami nem csupán a városi éttermekben, hanem például a tóparti büfékben is érezteti hatását.

Legyen öröm az iskolakezdés! címmel iskolakezdési segélyprogramot indít a Katolikus Karitász. A segélyszervezet célja, hogy legalább 5000 rászoruló gyermeket támogassanak iskolatáskával, tanszerekkel, tornafelszereléssel – közölte Écsy Gábor, a Katolikus
Elsősorban a gyermekes családokat és az időseket segítik a kerület gondos gazdálkodásának eredményeképpen szabadon felhasználható 2,7 milliárd forintos keretből.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Október 23-án Orbán Viktor emlékezetes beszédet mondott a Kossuth teret és a környező utcákat megtöltő óriási tömeg előtt.

A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint a Fidesz nemcsak a tömegek mozgósításában, hanem a közhangulat alakításában is felülkerekedett, miközben a Tisza Párt továbbra sem tudja hitelesen megfogalmazni, mit kínálna kormányváltás esetén.

Köszönöm mindenkinek, aki eljött – írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Modi távol marad az idei az ASEAN-csúcstalálkozótól.

Nyomozás indult az ügyben.

A Gázai övezetben nincsen teljes egészében működőképes kórház.

Max Verstappen a sikerei helyszínén a váratlan döntést hozó McLaren mellett Sebastian Vettelt is megelőzné.

A Fradi Európa-ligás menetelése rendkívüli: veretlenül, a tabella élmezőnyében áll.

A zen és a motorkerékpár-ápolás művészete című mű ötven év alatt mit sem veszített relevanciájából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.