A kormány továbbra is elutasítja kvótát
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kvóta szerinti elosztás helyett visszaszállítási kvótában tudnának részt venni.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kvóta szerinti elosztás helyett visszaszállítási kvótában tudnának részt venni.

Számos változást hoz a hétfőn megkezdődött tanév az iskolásoknak és oktatóiknak. A legtöbbet emlegetett újdonság az egyetemi felvételi szigorítása lesz.

Az 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló ingyenes tankönyveket kapott, jövőre pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz.
Egy alsó tagozatos diák esetében átlagosan 32 ezer, egy felsős esetében 37 ezer, gimnazista esetében 42 ezer, egyetem előtt pedig körülbelül 65 ezer forintot költenek a szülők gyermekenként a tanév elején – derül ki a GKI által, az eMAG megbízásából végze
A most induló tanévben minden eddiginél több pénz jut az oktatásra és a gyermekes családok támogatására – emlékeztetett a kormánypárt.
A „szakadék szélén áll a magyar oktatás” a pedagógus érdekvédők szerint, akik elégedetlenségüknek hangot adva több megmozdulást is szerveztek a hét végén.

Országszerte megtartották hétvégén a tanévnyitó ünnepségeket az iskolákban, ma reggel összesen másfél millió gyereknek és százötvenezer pedagógusnak kezdődik meg a munka.

Erős forgalomra számítanak az áruházak a hétvégén. A legtöbb család augusztus 20-a után vásárol be az iskolakezdésre, és a szeptember közepéig tartó időszakban a hétvégi napok különösen forgalmasak az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok szerint.
Már csak pár nap van hátra a felhőtlen nyári vakációból, hétfőn megkezdődik az iskola. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem számít rendszerszintű, jelentős kihívásra ebben a tanévben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.

A Békemenet és a békecsúcs ugyanannak az éremnek a két oldala.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.