Terrortámadás érte a tuniszi amerikai nagykövetséget
Az öngyilkos merényletben öt rendőr megsebesült, azt egyelőre nem tudni, hogy az elkövetőn kívül meghalt-e valaki.
Az öngyilkos merényletben öt rendőr megsebesült, azt egyelőre nem tudni, hogy az elkövetőn kívül meghalt-e valaki.

A terroristák egy épülőfélben lévő épületben sáncolták el magukat. Az áldozatok között – akik mind civilek – nők és gyerekek is vannak.

A török drónok már bizonyítottak a korábbi szíriai hadműveletekben és Líbiában is, ádáz csatákat vívva az Egyesült Arab Emirátusok pilóta nélküli repülőivel.
Az ISIS felszólította őket, hogy továbbra is munkálkodjanak a hitetlenek észrevétlen megtámadásán, közben pedig folytassák látszólag mindennapi életüket.
Hasszán Farhudot az ügyészség emberölés bűntettével, bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény elkövetésével és emberiesség elleni bűntettel vádolja, amiért akár tényleges életfogytiglan is kiszabható.

A fogvatartott muzulmánok támadják meg őreiket, minél több katonát toborozzanak az Iszlám Állam számára és vágják el a börtönben dolgozó imámok torkát, mert azok „hitetlenek”.
A harcok lassan tíz éve tartanak, lassan már senki sem tudja, ki kivel van, ráadásul a törzseknek nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem az Iszlám Állam harcosaival is.

Dezső Tamás elmondta: a Szíriából elinduló, maguknak menekültnek valló emberek között lehetnek az Iszlám Állam harcosai.
A merénylőjelölt „nagyon sok embert” akart megölni, és ennek helyszínéül az anglikanizmus londoni főtemplomát, a Szent Pál-katedrálist szemelte ki.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Karácsonyék félmilliárdos „mikroadományai” miatt indult nyomozás érhet révbe.

Peptidek, SARMs, vegyületek – egyre több fiatal találkozik ezekkel az interneten könnyen beszerezhető szerekkel, miközben sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mik is ezek, miért illegális a kereskedelmük, és milyen súlyos egészségügyi következményekkel járhat a használatuk.

Az állampolgárok félnek.

Az elnök tartózkodóbb álláspontját nemcsak a háborús fáradtság magyarázza.

Macronon élcelődött a biztonsági tanács elnökhelyettese.

A magyar válogatott pénteken Lengyelország ellen kezdi meg a csütörtökön rajtoló Eb-t, rögtön kulcsmeccs lesz a nyitány.

A Bundesliga-klub elbúcsúzott Naby Keitától, akinek megtartásában korábban Kubatov Gábor kételkedett. Hajnal Tamás elárulta a megoldás kulcsát.

Karbonvám drágíthatja az áramimportot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.