
- Magyar Nemzet
- iszlám állam
iszlám állam

Csak szűrés után térhetnek vissza Oroszországba a Iszlám Állam követői
Megérkeztek Németországba a Törökországból kitoloncolt feltételezett dzsihadisták
Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter hangsúlyozta: a biztonsági szervek gondoskodnak arról, hogy ne fenyegessék az ország biztonságát dzsihadista hátterű, Németországba visszatérő személyek.
Törökország hazatoloncolt hét német és egy brit dzsihadistát
Ankara az Egyesült Államokba küldi a határon rekedt amerikai dzsihadistát
Megkezdődött a szükséges eljárás annak érdekében, hogy Törökország az Egyesült Államokba küldje azt az amerikai állampolgárságú dzsihadistát, aki kitoloncolása során a török-görög határon rekedt – közölte csütörtökön a török belügyminisztérium.
Farhud: Kérem, ne fejezzenek le!
Levetítették azt a videót is, amelyen látható, hogy a halálosztag egyik tagja levágja egy ember fejét, s lobogtatja, miközben Allah nevében üvöltözik. Ez a személy a vád szerint Farhud.

Németország és Hollandia minden kitoloncolt dzsihadista állampolgárát visszafogadja
Amennyiben együttesen harcolunk a terrorizmus ellen, akkor mindenki fel fogja vállalni a terroristáját – fogalmazott Süleyman Soylu török belügyminiszter.
Tagadja bűnösségét a tömeggyilkosságokkal vádolt Haszán F.
A vádirat szerint a szír férfi az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben.

Egy dán bíróság elrendelte egy dzsihadista előzetes letartóztatását
Egy dán bíróság kedden elrendelte az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik, Törökország által visszatoloncolt harcosának előzetes letartóztatását 27 napra.
Hazaszállítási ügy: Fellebbez a holland állam
A bírósági ítélet értelmében Hollandiának segítenie kellene az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott állampolgárok gyerekeinek hazaszállítását Szíriából.
Fontos híreink
Orbán Viktor a füredi B-középpel szurkolta ki a magyar válogatott győzelmét

Rajongó támadt Ariana Grandéra a Wicked 2 Szingapúri premierjén, Cynthia Erivo védte meg a világsztárt + videó

Érzelmes megemlékezés után ráadást kaptak a szurkolók a magyar válogatottól Jerevánban

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Pikk Bayerrel és Ambrózyval – Ukrajna jelképe az aranybudi + videó
Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Az ukránok arany wc-jére menne el a Tisza-adó és a nyugdíjadó
Ilyesmit legutóbb Ceausescunál láthattunk.

Magyar Péter kiborult, amiért Orbán Viktor rajzával is többet foglalkoznak, mint vele
A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Orbán Viktor máris bejelentett egy 72 milliárdos amerikai beruházást
Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.
Külföldi híreink

Európa a szakadék szélén táncol: a háborúpárti elit nem mérlegeli az eszkaláció kockázatát
Zelenszkij akaratából a nyugati szövetségesek és a brüsszeli vezetők beletolják Európát a háborúba.

„Tuskot és belső körét üldöztem” – súlyos korrupciós vádak a volt lengyel igazságügyi minisztertől
Zbigniew Ziobro szerint egy bűnbanda irányítja Lengyelországot.

Szijjártó Péter: Nem küldhetik az európai emberek pénzét a korrupt ukrán háborús maffia finanszírozására
„Nem csoda, hogy egyetlenegy valós, hiteles elszámolást sem láthatott még senki Európában.”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Brüsszel háborúzna, de Amerikában betelt a pohár
Rubio: Már alig maradt mit szankcionálni Oroszország ellen.

Itt a magyar gól! Szoboszlai és Varga összehozta Jerevánban + videó
Örményországban is lecsapott fejelőkirályunk.

Amerikai városnevekkel jelölt dollárhegy buktathatja le az ukrán korrupciós hálózatot
A Mindics–Derkacs-ügyben lefoglalt, „Atlanta” és „Kansas” feliratú dollárkötegek alapján egyre valószínűbb, hogy állami banki csatornákon át érkezhetett a készpénz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

