Dániában először fosztottak meg dzsihadistákat állampolgárságuktól

Dániában először fosztottak meg állampolgárságuktól dzsihadistákat, az erre vonatkozó törvénytervezetet nemrég fogadták el a parlamentben.

Forrás: MTI2019. 11. 26. 18:35
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök a koppenhágai törvényhozásban kedden mondott beszédében hangsúlyozta: örvendetes, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet két tagjától az új jogszabály alapján megvonták az állampolgárságot.

Helyi sajtóértesülések szerint egy terrorizmussal vádolt dán-török állampolgárról van szó és egy nőről, akiről a Berlingske című dán lap úgy tudja, férjéhez csatlakozott a szélsőségesek soraiban.

Mattias Tesfaye, bevándorlási és integrációs miniszter a TV2 dán televízió műsorában pedig arról beszélt, hogy két további esetben folyik eljárás az útlevél megvonására.

A dán parlament (Folketing) október végén fogadott el törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi illegális fegyveres csoportokban harcoló, különösen az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó, kettős állampolgárságú dzsihadistákat megfosszák dán útlevelüktől. A döntés ellen az érintettek négy héten belül panaszt emelhetnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.