Fejszével állt bosszút ismerősén, lezárult az eljárás
A férfi a kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.
A férfi a kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését.

A támadót párja és apja akadályozta meg a cselekmény folytatásában.

A vádlottak nagy része kutyás körökből ismerte egymást, és amellett, hogy részt vettek állatviadalokon a kutyáikkal, rendszeresen szervezték is azokat.

B. László továbbra is titkolja, kik a „megoldóemberek”, akiknek állítása szerint átadta az alélt VV Fannit.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték csütörtökön Lengyelországban a légikatasztrófával végződött 2010-es szmolenszki államfői út szervezésével megbízott Tomasz Arabskit, a lengyel kormányfői hivatal akkori vezetőjét, valamint egy másik hivatalnokot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

A megspórolt összeget visszaforgatják a betegellátásba.

Fotóalbumban mutatja meg 2025 második negyedévének legemlékezetesebb pillanatait a miniszterelnök.

Donald Trump a vérontás leállítása érdekében tárgyal, Európát viszont a háborús pszichózis uralja.

Az orosz elnök szerint Ukrajna nem akar békét.

A háborús uszítással az egyre nagyobb hétköznapi problémákat akarják elfedni.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.

Many businesses can benefit from this support.

Mielőtt két perc spórolás kedvéért szabálytalankodott, legalább megnézhette volna, ki áll a szemközti sávban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.