Egészségi állapota miatt lemondott a japán kormányfő
Abe Sinzó a leghosszabban szolgáló miniszterelnök volt.
Abe Sinzó a leghosszabban szolgáló miniszterelnök volt.

Sok halott maradványát kisebb, köralakú sírgödrökben találták meg, de előkerült mintegy 350 urna is.

Alacsony koncentrációban az ózon képes hatástalanítani a koronavírus-részecskéket – mutatták ki kísérleteikben japán kutatók. A szer kórházi helyiségek fertőtlenítésének módja lehet.
Az elhalasztott tokiói olimpia lángja jövő keddtől november 1-jéig a tokiói Japán Olimpiai Múzeumban lesz látható.

A világot behálózó ötök hamarosan hattagúvá válnak. Vagy akár egyből heten vagy nyolcan lesznek.

Ijesztő számokat közölt a pénzügyminisztérium, ezzel együtt a vártnál jobb az eredmény.

A tradicionális japán szórakoztató művészek jövedelme nullára csökkent a járványügyi intézkedések miatt.

A japán bruttó hazai termék (GDP) éves szinten 27,8 százalékkal csökkent a második negyedévben.

A japán miniszterelnök ajándékot küldött, négy minisztere pedig személyesen kereste fel a Jaszukunit.

Pislog, beszél a négy keréken guruló okoska: senki sem nézi majd gyilkos robotnak egy zord jövőben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.