Több európai kormány szigorításokat és változásokat jelentett be
Romániában a családorvosokat is bevonnák a járvány elleni küzdelembe.
Romániában a családorvosokat is bevonnák a járvány elleni küzdelembe.
A kormány nem mondott le Budapestről – szögezte le Kontrát Károly miniszterhelyettes az MSZP-s Molnár Zsoltnak adott válaszában.
Bajban vannak a brit kocsmák a koronavírus-járvány miatt, a bezárások miatt 25 ezren kerülhetnek utcára.
Ismét ezer feletti az újonnan azonosított koronavírusos betegek száma, 14 fő hunyt el tegnap óta.
Tanévkezdés óta 165 szakképző intézményben és 52 egyetemen, illetve főiskolán jelent meg a koronavírus.
Kötelezheti otthonmaradásra a munkáltató az alkalmazottat, de ebben az esetben alapbért kell fizetnie.
A koronavírus-járvány ellen hozott intézkedések akadályozzák az influenza terjedését is, nem helyettesítik a védőoltás.
A cukorbetegeknek is nagyon kell figyelniük magukra, rendszeresen egyeztessenek a háziorvosukkal!
A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak.
– Amíg Soros Györgynek ilyen befolyása van az Európai Unióban, ki kell mondanunk, hogy az EU korrupt – szögezte le a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kapkodjuk a fejünket, annyi ígéretes alkotás váltja egymást a Cinefesten.
Az orosz–ukrán válságnak sincs jó, igazságos és elegáns megoldása.
A Serie A a holtidényben is sűrűn hallatott magáról: rekordszámú, tizenkét edzőváltás történt.
A párt vezetői tudják, hogy gyenge pozícióból indulnak.
HETI AGYRÉMEK – A Balatonnál van, ahol jól mentek a dolgok, van, ahol kevésbé, ebből jön ki az átlag.
Tadej Pogacar helyett két kapitánnyal lepné meg a dán esélyest a legnagyobb rivális.
Nyilvánosságra hozták Jeffrey Epstein barátnőjének meghallgatási hanganyagát.

A kérdés ma még elviccelhető, de ha nem figyel oda a világ, könnyen jöhet a nagy meglepetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.