28 millió nem sürgős műtét maradhat el a világon a járvány miatt
Noha a rákos betegek műtétjeit kisebb valószínűséggel halasztják el, ilyenből is lehet 3 millió.
Noha a rákos betegek műtétjeit kisebb valószínűséggel halasztják el, ilyenből is lehet 3 millió.

Most úgy látjuk, hogy Pest megye a vidék sorsára juthat, a nagy kérdés Budapest – mondta Orbán Viktor.

Ezentúl az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.
442 főre emelkedett az elhunytak száma, 1287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

Globálisan csökkent a fogyasztás, kevesebb a befektetés, a beszállítói láncok pedig sérülékenyek lettek.
A mérsékelt égövön ezen a nyáron a fertőzéssel számolnunk kell, még ha nem is hatalmas járvány formájában.
Újabb egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök érkeztek Kínából – jelentette be Szijjártó Péter.

Nem véletlenül nem ígéri senki a járvány teljes felszámolását, ahogyan határidőket sem szabnak.

Halállal fenyegették az embereket és bojkottot szerveztek lengyel ellenzékiek az elnökválasztás ellen.

Ez a könyv nem regény, hanem korrajz. Gondolatok a mögöttünk hagyott, életünket átíró hetekről és hónapokról.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.