A Balkánon már a járvány utánra készülnek
Enyhítenek a nyugat-balkáni országok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott szigorú intézkedéseken.
Enyhítenek a nyugat-balkáni országok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése céljából hozott szigorú intézkedéseken.

A járvány miatt szinte mindenütt bezárták a mecseteket és betiltották a csoportosulásokat.

Tíz százalékuk enyhe tüneteket produkál, a többiek, a súlyos betegek azonban egy általános gyulladásos állapotba kerülnek.
A kiberbűnözők megpróbálják kihasználni az internetes felhasználók járvány miatti aggodalmait.
Ezt tapasztalta az elmúlt két napban tartott szúrópróbaszerű ellenőrzésekkor Budapest Főváros Kormányhivatala.

Hazánk akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is.
Olaszországban 437-tel 25 085-re emelkedett az elmúlt huszonnégy órában a halálos áldozatok száma.
A járvány miatt a hívek nem vehetnek részt személyesen a szentmiséken és az istentiszteleteken.

Ezzel 239 főre emelkedett az elhunytak száma, 390-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.

A szigorú előírások betartásának fontosságára emlékeztette az amerikaiakat az elnök.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.