
- Magyar Nemzet
- járvány
járvány

A migránsok között is megjelent a koronavírus
Újra az vált jellemzővé, hogy a görög szigetekre érkeznek az illegális bevándorlók.
Szabadalomra vár az első magyar koronavírusra fejlesztett lélegeztetőgép
Tíz nap alatt fejlesztették ki a működő prototípust, és újabb húsz nap alatt a gép műszaki hátterét.
A Remdesivir klinikai teszteken is hatékonynak tűnik a Covid-19 ellen
Ez lehet az első hivatalosan jóváhagyott szer a világjárványt okozó SARS-CoV-2 ellen.

A hollandok bedobták a törülközőt
A koronavírus-járvány miatt egészen szeptemberig áll a futballélet, tehát nem fejezik be a 2019-20-as idényt.
„Bajban ismerszik meg a jó barát”
Tettek is bizonyítják a két nép barátságát, vélik a kínai magyar evangéliumi keresztyén közösség tagjai.

Karácsony Gergely az orvos titoktartási szerződéséről sem mond igazat
A Pesti úti idősotthon korábbi főállású orvosa ismét megerősítette, hogy aláírattak vele egy ilyen okmányt.
A zöldkártyát igénylőkre vonatkozik csak a bevándorlás felfüggesztése
A bevándorlási kérelmek felfüggesztése 60 napig lesz érvényben, és az idénymunkára érkezőkre nem vonatkozik majd.
Stabil költségvetés adhat alapot a gazdaság újraindításához
A következő hetekben várhatóan 100 milliárd forintnyi fejlesztést számolunk el az Európai Unióval – mondta Varga Mihály.

Timmermans szerint sem ad az EU külön támogatást hazánknak
A baloldali politikus ismét a jogállamisággal fenyegetőzött.

Fontos híreink
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában

Kormányváltást akarnak Magyarországon az ukránok, letartóztatták Greta Thunberget

Dráma a tetőfokon, a darts-vb legjobb meccsén búcsúzott a titkos esélyes

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem mindennapi késes támadás történt Pápán
Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó
A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

Összeomlott Magyar Péter meséje, az első tiszás buktatta le + videó
A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.
Külföldi híreink

Az elnöki pár hivatalos karácsonyi portréját is közzétették
Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után
Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

