Arcvédő pajzsokat készítenek több városban
A Zalaegerszegen gyártott eszközökből már kétezret rendelt az Országos Mentőszolgálat.
A Zalaegerszegen gyártott eszközökből már kétezret rendelt az Országos Mentőszolgálat.

A sorozat hamar népszerűvé vált sokak otthonában, így a szervezők a folyamatos bővítésén dolgoznak.
Többször került a megtévesztések középpontjába a kormányzati intézkedések téves ismertetése is.
Önmagukat hivatalnokoknak állítják be, esetleg takarítást ajánlanak, így próbálnak bejutni a lakásokba.

Rövid idő alatt is lehet kiváló minőségű és felszereltségű kórházat építeni – mondta Kovács Zoltán.

Brazíliában az erkélyeken és ablakokban tiltakoztak, Izraelben és Hongkongban az interneten.

A gyárban tizennégyezer ember dolgozik, most egyharmaduk dönthetett a visszatérés mellett.
Bő egy év, három választás és egy óriási politikai dráma után sikerült kormányt alakítani Izraelben.

Ezzel szemben a megkérdezettek 18 százaléka ezt nem tartja helyesnek – derült ki a Századvég felmérésből.
A WHO adatai szerint 70 olyan kísérlet zajlik a világban, amely ígéretesnek nevezhető.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.