A tárcaíró nemrég megmetszette a gyümölcsfákat. Mivel eddig nem neki kellett metszenie, nem tudta, mi a titka. Nem úgy az egyik szomszédja, aki – mint kiderült – a fametszés nagymestere. Mondta is a tárcaírónak, mit vágjon le a metszőollóval. Mindezt persze többszörösen két méter távolságból tette, betartva a koronavírus-járvány miatti előírásokat. A kerítés túloldaláról. Nem mintha eddig nem a kerítésen át beszélgettek volna, de ennek most jelentősége lett. Amikor a tárcaíró a harmadik gallyat vágta le, megkérdezte, mi a titok. Hogy értse, mert bár a tárcaíró nagyapja minden évben megmetszette a szőlőt, de a tárcaíró kisgyermekként nem figyelt oda rendesen. Másrészt meg az szőlő volt, nem gyümölcsfa. Azért sajnálta a tárcaíró az akkori figyelmetlenségét, de sajnálattal nem sokra megy az ember, és soha nem szégyen segítséget kérni. A szomszéd el is kezdte magyarázni, hogy most a főágakról kinövő gallyakkal kell elsősorban dolgozni, azokat kell a felüknél levágni, méghozzá úgy, hogy az alsó részén lévő rügy elé rakjuk a metszőollót. Így lesz szép formás, sűrűbb és erősebb a gyümölcsfa. Aztán a főágakból is vissza kellett vágni ugyanezzel a metódussal, mert csak a népmesékben nő égig a fa.
– Áldás, békesség – köszönt el a szomszéd, bár áldomást most nem ittak, nem akarták megkoronázni az együttműködést ezekben az egymástól távolságot tartó időkben. El is indult volna a dolgára a tárcaíró, amikor megjelent a macska. Korábban két macskája is volt a tárcaírónak, egy gyönyörű szürke és egy aranyos tarka. Néhány évvel ezelőtt a szürke egyet, a tarka tízet fialt. Volt is nagy öröm a háznál összesen tizenhárom macskával. Igazán persze a gyermekek örültek, mert nagyon aranyosak voltak a kiscicák, a tárcaíró inkább aggódott, nehogy véletlenül rálépjen valamelyikre, mert amikor már jöttek-mentek a teraszon, szinte mindenhol volt egy belőlük. Aztán a szürkének az egyetlen kölyke elpusztult, de – mennyire érdekesen működik a természet – gondolkodás nélkül azonnal beállt az addigra már jócskán lesoványodott tarka cica mellé pótanyának. Ő is szoptatott néhány cicakölyköt. Bár csodálatos volt ekkor már csak tizenkettő cicával az élet, azért amint lehetett, gazdára leltek a cicakölykök. Könnyen ment, szépek és egészségesek voltak. Aztán a két kinti cicából, mert ezek azért kint érezték igazán jól magukat, egy lett, a szép szürkét elütötte egy autó.
