
- Magyar Nemzet
- járvány
járvány

A plusz pánikkeltésnek nincs itt a helye
Újabb szigorítást vezetett be a kormány a koronavírus miatt. De még mindig sok a kérdés a végrehajtásukat illetően. Maradjunk otthon – hangzik el a tanács, de hogyan tanítsuk mi magunk gyermekeinket, menjünk-e sétálni a szabadba, hogyan védekezzünk és hog
Kínai kutatók szerint nem terjed a vírus kismamáról gyermekére
Kínai kutatók esettanulmánya szerint úgy tűnik, hogy az új koronavírus nem terjed át a fertőzött várandós anyáról az újszülöttre.
Mága Zoltán is összefogásra buzdít
A koronavírus-válságra nemzeti szintű a válasz
A koronavírus-járvány rámutatott, hogy csak a nemzet a fontos, az a gondolat megbukott, hogy létre kell hozni európai egyesült államokat – hangzott el a Hír TV Sajtóklub című műsorában. Ezúttal is Huth Gergely, Bencsik András és Gajdics Ottó folytatott eg
Erős kormányzati támogatás nélkül hamar csődbe mennek a légitársaságok
Határozott és erős kormányzati támogatásra van szüksége a légitársaságoknak, különben a legtöbb cég pár hónapon belül csődbe megy – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) keddi videokonferenciáján.
Több városban is járványkórházat alakítanak ki
Horváth Ildikó elmondta, a Kiskunhalason épülő mobil karanténkórház mellett a kiskunhalasi kórház tömbjét is kijelölték erre, továbbá Ajkán, Szekszárdon és Miskolcon lesz ilyen intézmény.

Megbukott Dobrevék őrült ötlete
Kijózanító pofon a DK-nak.

Viva Italia!
Olaszország énekel. Énekelni jó. A karanténba zárt Olaszország dalai felszálltak a háztetők, a kémények fölé, fel a magasba, tán egészen Istenig. Átjutottak a lezárt határokon, el akár a legkisebb magyar faluig is.

A magyar emberek életének védelmét szolgálja a védekezés új fázisa
Az Operatív Törzs minden reggel áttekinti az adatokat, megfogalmazza azokat a javaslatokat, konkrét teendőket, amelyek az adatok fényében szükségesek – mondta Kovács Zoltán.

Fontos híreink
Ez már csak rosszabb lesz, kiadták a figyelmeztetéseket holnapra is

Imre Bence válaszolt a Veszprém bődületes ajánlatára, ez mindent megváltoztathat

Példa Európának: így erősíti egymást Magyarország és Szlovénia

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Vitályos Eszter: A magyar embereknek joguk van tudni, mire készül Brüsszel!
Az ellenzék a nemzeti konzultáció ellehetetlenítésén ügyködik.

Magyarország elkötelezett a Közel-Kelet stabilitásának támogatása mellett
A magyar békefenntartók is részt vesznek a tűzszünet fenntartásában.

Jó hír a kerékpárosoknak, jön a téli Mol Bubi-bérlet
Mutatjuk a részleteket.

SZDSZ-es kör kerítette hatalmába Újbuda önkormányzatát
A budai kerületben nyert teret a levitézlett baloldal.
Külföldi híreink

Lavrov bejelentést tett az amerikai–orosz béketárgyalásról
Mindkét félnek megfelelő a helyszínválasztás.

Első világháborús betegség jelent meg Ukrajnában
Az orvosok szerint az alapvető orvosi ellátás hiánya idézte elő a súlyos járványt.

Sky News: A magyar miniszterelnöknek sikerült meggyőznie az amerikai elnököt
A külföldi sajtó még mindig cikkez Orbán Viktor sikeréről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy négyszeres Grammy-díjas énekes világsztárok társaságában lép fel a Jazzpikniken
Nem aprózták el a fellépőket a paloznaki fesztivál szervezői.

Felárat kellett fizetni a magyar nyelvű kiszolgálásért Budapesten, gyorsan be is zárt az üzlet
Három százalékot.

Orbán Viktor: Amíg ott Trump az elnök, és én vagyok a miniszterelnök itt, addig marad a rezsicsökkentést szavatoló megállapodás – Kövesse nálunk élőben!
A miniszterelnök fontos témákról beszélgetett az ATV műsorában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
