„Őrizze meg mindenki a hidegvérét, legyünk tudatosak, segítőkészek!”

A keddi volt a karantén harmadik napja Csősz Dominika és Vörös Fanni számára. A huszonéves lányok Tirolban, egy az olasz határhoz közeli üdülőváros szállodájában dolgoztak, és számtalan olasz vendég is megfordult a hotelben. Vasárnapra virradóra hazatértek, a határon karanténba utalták őket két hétre, így kerültek egy siófoki lakópart garzonjába. A jelenleg tünetmentes fiatalokkal online készítettünk interjút.

Egyelőre kerülni kell a közösségeket, hogy megelőzzük az újabb járványhullámot (képünk illusztráció) Fotó: Reuters

– Mi a legnehezebb a karanténban, abban, hogy napi 24 órán keresztül ki sem mozdulhatnak egy lakásból?

Csősz Dominika: – Én ezt nem élem meg nehezen, nem fogok negatívan visszagondolni erre az időszakra. Ám ha azt kellene megfogalmaznom, hogy mi hiány­zik a legjobban, akkor az nyilván a családom és barátaim társasága, akiket nagyon régen láttam. Várom a pillanatot, hogy jól megölelhessem őket!

Vörös Fanni: – A legnehezebb számomra az, hogy nem találkozhatok a családommal és a barátaimmal egy ideig, illetve az is nehéz, hogy sehova nem mehetünk a lakásból, nem látogathat meg bennünket senki, és csak a teraszra tehetjük ki a lábunkat.

– Mi a legkönnyebb a karanténban?

Sz. D.: – Mivel nem egyedül vagyok, hanem a barátnőmmel, így az unalmas percek átvészelése a tömérdek hülyeséggel nagyon könnyű.

V. F.: – A legkönnyebb talán az, hogy itt van mellettem Bibi (Dominika), és sosem unatkozunk, folyamatosan feltaláljuk magunkat!

– Mivel foglalják le magukat? Már azonkívül, hogy a Magyar Nemzet olvasóit tájékoztatják a karanténlétről.

Sz. D.: – Nagyrészt a szeretteimmel telefonálok, de olvasással, meditációval, filmnézéssel töltöm, töltjük az időnk nagy részét. Illetve evéssel, azt sajnos mindketten nagyon szeretjük.

V. F.: – Pihenéssel, olvasással és az egész napot egymás cukkolásával, hülyéskedéssel.

Nem a bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy nem találkozhatnak a szeretteikkel (képünk illusztráció)
Fotó: Reuters

– A karanténtársával hogyan támogatják egymást lelkileg, hiszen nagyon nehéz elviselni a bezártságot?

Sz. D.: – Sokat beszélgetünk, igyekszünk mindig találni valami kapaszkodót ebben a helyzetben. Ugyanúgy tervezzük a jövőnket, nem aggódunk semmin. Mindig azt mondom, hogy a pozitív hozzáállás és a szeretet megerősítése magunkban mindenre gyógyír.

V. F.: – Csakis pozitívan tudjuk egymást támogatni, nagyon sokat beszélgetünk erről a kialakult helyzetről, és ugyanúgy tervezgetünk, mint eddig is.

– Nem tartanak attól, hogy az összezártság eltávolítja önöket egymástól, hogy a barátságuk látja kárát ennek a helyzetnek?

Sz. D.: – Egy cseppet sem, fel sem merült bennem ilyen. Mivel mindketten a helyén kezeljük a dolgokat, ezért nem is történhet baj. Támogatjuk egymást, meghallgatjuk egymás lelkizéseit, és elfogadjuk, ha valamelyikünknek rosszabb napja van. Bár eddig ilyen sem nagyon fordult elő.

V. F.: – Cseppet sem félek ettől! Ez a helyzet inkább sokkal jobban összehoz bennünket! Biztosan nem fogja megsínyleni a kapcsolatunk a karantént, hiszen már 13 éve barátnők vagyunk!

– Mit üzennek a karanténba nem zárt, szabadon mozgó embereknek egészségügyi száműzetésük harmadik napján?

Sz. D.: – Minden napra ugyanazt üzenem. Az elsőtől elkezdve az utolsóig, sőt az utána elkövetkező hetekre, hónapokra, évekre is. Őrizze meg mindenki a hidegvérét, legyünk tudatosak, fegyelmezettek, empatikusak, segítőkészek. Mindenki nézzen jól magába, hogy mire véget ér ez az őrület, új életet tudjanak kezdeni. Olyan emberekké váljanak, akik elismerik a saját hibáikat, felismerik az értéket, ami nem a vagyonhoz köthető. A koronavírus-járvány más emberré tesz bennünket, mindannyiunkat. Tanuljanak magukról, lássák meg, hogy milyenek. Idő most lesz rá bőven.

V. F.: – Azt üzenem az embereknek, hogy legyen ez az első, a harmadik vagy az utolsó nap, hogy mindenki próbáljon meg egy kicsit elgondolkozni azon, mennyire nagy a baj, hogy mi az, ami most körülöttünk történik! Próbáljuk meg egymást segíteni és támogatni, nem pedig ujjal mutogatni egymásra, vagy pedig bántani a másikat, felróva neki, miért is jött haza Magyarországra!