Két magyar animációt is Annie-díjra jelöltek
A díjakat február 17-én adják át Los Angelesben.
A díjakat február 17-én adják át Los Angelesben.

Számos régóta várt produkció debütál 2024-ben.

Barbie összesen tíz jelölést kapott.

Minden eddiginél több jelölés érkezett az idei díjra.

Az Európai Bizottság legújabb tervével elveszíthetik exportpiacaikat a kisebb pincészetek.

A Fidesz számít azok aláírására, akik meg akarják üzenni a baloldalnak: nem kérünk a kudarcos Gyurcsány-korszakból.

A kötet CD-melléklete reprezentatív válogatást tartalmaz az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételeiből.

Ez az első alkalom, hogy az ENSZ egészségügyi ügynökségének vezetői posztjára nem a hazája ajánl egy aspiránst.

A díjakat az aradi vértanúk kivégzésének nemzeti gyásznapján, 2021. október 6-án adják át a Batthyány-örökmécsesnél.

A slágerlistákat uraló Dua Lipa a legjobb brit kislemez díjára is esélyes Physical című dalával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereszténység egyik legősibb ünnepéhez számos hagyomány kapcsolódik.

Súlyos személyiségi jogsértések, például rágalmazás vagy jó hírnév megsértése gyanúját is felveti Magyar Péter decemberi propagandakiadványa.

Mit tehetünk a téli fájdalom ellen?

A konzervatív vélemények elhallgattatásával nyerné vissza az online térben a vezetést a Tisza vezetője.

Itt van minden, amit tudni lehet!

Az intézkedés egy válaszlépés volt.

Az elmúlt években több energetikai és távközlési infrastruktúrát rongáltak meg a tengerben.

Sokan nagyon szkeptikusak, mások az időzítést nem értik. Pedig ami Varga Barnabással történt, az nem rossz dolog.

A tavalyi év utolsó hónapjában visszaesett ugyan némileg a kereslet, de 2025 kiugró volt az érdeklődők számát tekintve.

A nemzet lelkületéhez közel álló város jelenik meg Földházi Árpád fotóin keresztül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.