Az erős családok menthetik meg a keresztény Európát
A cölibátust ajándéknak, a technikai vívmányokat pedig áldásnak tartják azok a lapunknak nyilatkozó kispapok, akiket szombaton szenteltek fel.
A cölibátust ajándéknak, a technikai vívmányokat pedig áldásnak tartják azok a lapunknak nyilatkozó kispapok, akiket szombaton szenteltek fel.
Egymás után haladnak el az esőkabátos zarándokok Csíksomlyó központjában, útban a nyeregbe. Ott fogadják a római katolikus egyház fejét, aki beteljesíti II. János Pál pápa ígéretét.
Húsvétkor a keresztény világ azt ünnepelte, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta és üdvösségre, örök életre vezette őket.
Csak mi, keresztyének vihetjük el Krisztus feltámadásának örömhírét a világnak – mondta Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnap ünnepi istentiszteleten, Budapesten.
– Meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát – mondják később a zsidók a hezitáló Pilátus előtt. Meg kell halnia, mert nem illett az általunk fenntartott struktúrába.
Lehet, hogy a kereszténység elleni erőszak és gyűlöletkeltés aggodalommal tölt el minket, de a szívünk mégis tele van reménnyel és örömmel – fogalmazott az esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján.
A húsvéttal az a gond, hogy egy olyan világban, amelyben a bűnről nem merünk, nem akarunk beszélni, a bűn hatalma alól való szabadulást ünnepelni finoman szólva sem könnyű.
Nagyszombaton Krisztus kereszthaláláról elmélkednek a keresztények, az esti vigília-szertartással a katolikus templomokban pedig már kezdetét veszi húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, illetve Esztergomban tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
A halhatatlanság egyetlen alapvető feltétele a halál volt: csak akkor értelmezhető a feltámadás, ha Jézus előtte kileheli a lelkét a keresztfán, és ezzel elhozza nekünk a kegyelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A főpolgármester felelőssége, hogy a város működjön.
A 64 éves nőnél a nyomozók 19 alufóliába csomagolt droggyanús anyagot találtak, és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
A rendőrségnek kellett rendet tenni.
Lehet hisztérikusan kiabálni, hogy ez nem elég igazságos, de legalább a vérengzésnek véget vetne.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Túl lett pumpálva a lufi.
A rendőrségnek kellett rendet tenni.
Lehet hisztérikusan kiabálni, hogy ez nem elég igazságos, de legalább a vérengzésnek véget vetne.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.