Elfogyott a jobbikos levegő a Pest megyei Gyálon
A tervek ellenére nem lesz önkormányzati képviselőjelöltje a Jobbiknak a Pest megyei Gyálon, miután a település jobbikos elnöke többedmagával a visszalépés mellett döntött.
A tervek ellenére nem lesz önkormányzati képviselőjelöltje a Jobbiknak a Pest megyei Gyálon, miután a település jobbikos elnöke többedmagával a visszalépés mellett döntött.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint a testületeknek az utolsó órákban még több mint kétezer döntést kellett meghozniuk, illetve rögzíteniük az informatikai rendszerben.
Bana Tibor másik alelnök szerint a kormánypártok lépéseitől függ, hogy a Jobbik milyen alternatív megoldást talál ki az életben maradásra.
Az ellenzéki összefogás azt jelenti: már kevésbé marakodnak a koncon az ellenzéki pártok az önkormányzati választás előtt, hogy sikeresebben verjék át a választókat, mint az országgyűlési voksolás idején.
Nem engedi el a Jobbik Kulcsár Gergely kezét, az antiszemita megnyilvánulásokról ismert politikus a párt Hajdú-Bihar megyei listáján kapott helyet.
Több helyen még a jelöltállítás utolsó napján is borult az ellenzéki összefogás, Gödön az MSZP, Tiszafüreden exszocialisták miatt nem sikerült balliberális egységet létrehozni.
Mirkóczki Ádám és Pintér Tamás után a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke sem pártja logójával indul októberben az önkormányzati választáson.
A sánta kutyát valóban nehezebb lenne utolérni!
Az alelnök kijelentette: baloldali értékrend helyett az MSZP-t már a pragmatizmus jellemzi, pedig mára olyan kicsinnyé vált, hogy igazán megengedhetné magának a markáns ideológiai képviseletet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter nem hagyta szó nélkül.
A tolvaj számos érmet és trófeát ellopott.
Brüsszel hibái továbbra is akadályozzák a vámmegállapodást.
Hihetetlen.
A baloldalhoz köthető kutató cégek minden választás előtt tendenciózusan alul mérik a Fideszt és túlértékelik az aktuális ellenzéki kihívó támogatottságát.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
A baloldalhoz köthető kutató cégek minden választás előtt tendenciózusan alul mérik a Fideszt és túlértékelik az aktuális ellenzéki kihívó támogatottságát.
Bemutatkozott a Buick kínai almárkájának limuzinja, az Electra L7 hatótávnövelős változatban kezd.
Az uniós ügyekért felelős miniszter szerint a tervezet iránytalan, nem ad választ arra, miként válhatna az EU globális szereplővé, és nem segíti a versenyképesség helyreállítását sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.