2022-ben a lét lesz a tét
A Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a balliberális masszában.
A Soros-kolbász be van töltve, a Jobbik pedig benne van a balliberális masszában.
Deák Dániel szerint a baloldal tovább folytatja a gyűlöletkeltést: ma már minden jobboldali szavazót támadnak, nem csak bizonyos rétegeket.
A jobbikos önkormányzati képviselő egy oroszokhoz köthető szervezet által pénzelt magángéppel utazott Afrikába megfigyelőnek.
„Orbán híveként” ábrázoltak egy idős, dühös arckifejezésű hölgyet a Jobbik Facebook-oldalán, akit egy képre tettek a „Trump-sámánként” elhíresült tüntetővel.
Az anyapártját elhagyó három politikus mellett két kormánypárti képviselő és a Momentum elnöke is vádlott.
Az önmagát rendre jobboldaliként reklámozó párt egy progresszív baloldali követelést propagál.
A baloldali pártok elutasították Karsay Ferenc azon javaslatát, amely a kerület fejlesztését helyezte volna előtérbe.
Szörnyen meg kellene lepődnünk, hogy kiderült a Jobbik és a Nemzetközi Valutaalap régi és bensőséges kapcsolata.
A hazánkat évekig pénzügyi gyámság alatt tartó Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik embere már 2018-ban megfordult a Jobbik belső köreiben.
A „Trump-sámánnal” ábrázolt hölgy 2016-ban, a Népszabadság bezárása elleni tüntetésen bukkant fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
Az EU-tagság nem biztonsági garancia, hanem érdemalapú folyamat – írta bejegyzésében a miniszterelnök.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.