A békekötés már nem lehetséges

Gyurcsány vezérürüszerepe az ellenzéki tömbön belül továbbra is visszataszító a jóérzésű emberek számára.

Tavaly december 20-a „nagy nap” a magyarországi ellenzék történetében: hat párt, a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd megegyezett abban, hogy közös listán indulnak, közös miniszterelnök-jelöltjük lesz, mind a 106 egyéni körzetben közös jelölteket állítanak és közös programot írnak. Utóbbi előzményeként megfogalmazták és elfogadták a Korszakváltás garanciái című dokumentumot, amelyben leszögezik, hogy független, élhető és büszke Magyarországot szeretnének létrehozni.

Hosszas vajúdás után tehát, a 2014-es és 2018-as sikertelen és kudarcos együttindulási kísérleteik után 2020 végére beérett a gyümölcs, s immáron tényleg összenőtt, ami összetartozik. Mi következik ebből a magyar politikai állapotokat s főleg a 2022-es választási esélyeket illetően?

Ennek a jelentőségét egy pillanatig sem szabad lebecsülni azzal a fölényes legyintéssel, hogy tehetségtelen, elképesztő figurák szánalmas gyülekezete gyűlt egybe, ezt Magyarországon mindenki látja. Mert bár valóban tehetségtelen és szánalmas figurák, valamint egy önmagát vezérürünek képzelő, nemzetközi hírű politikai szélhámos fogtak össze, ennek ellenére ne feledjük, hogy a kormányt gyűlölő szavazóknak mégis ők jelentik a politikai alternatívát. Ez számunkra, nemze­tiek és konzervatívok számára elképesztő, de ez a realitás, célszerű tehát komolyan venni azt, ami most a balliberális oldalon történt. Minden más hozzáállás önámítás, aminek nagyon nagy árát fizethetjük meg 2022 tavaszán.

Ugyanis észre kell vennünk, hogy az egységes lista, a teljes összefogás, a közös miniszterelnök-jelölt egy új állapotot hozott létre a politikai versenyben, amire eddig még, 2010 óta nem volt példa. Mert hiszen már 2014-ben az összefogáson ügyködtek a balliberális pártok, majd 2018-ban ismét, ám ez nem valósult meg, részben személyi hatalmi villongások miatt, részben azért, mert eleinte a Jobbik és az LMP, 2018 előtt pedig a megerősödő Momentum sem akarta a teljes összeborulást. Mára azonban az utolsó akadály (a Jobbik látszólagos húzódozása) is elhárult, s ezáltal 2021-től immár két, intézményesedett politikai tömb néz farkasszemet egymással.

Mi következik ebből?

Először is az, hogy a 2022-es választás így valóban fekete-fehér képletté válik: ide szavazol vagy oda szavazol, igen vagy nem, Orbán ellen vagy Orbán mellett, globalisták vagy nemzetiek, ateisták vagy keresztények, bevándorláspártiak vagy migrációellenesek – vagy ide, vagy oda állsz, középen nincs semmi vagy senki. (Igaz, a Mi Hazánk Mozgalmat nem hagynám ki, ők az ellenzéken belül egyedül képviselnek egyfajta nemzeti radikális álláspontot). Ez a kormánnyal szemben enyhén kritikus választó magatartását nehéz dilemma elé állítja, hiszen hogy ha eddig mondjuk az LMP-re, a Jobbikra vagy a Momentumra szavazott, akkor mégsem választotta Orbán és a Fidesz helyett a számára szintén elfogadhatatlan, demokráciaromboló, az országot tönkretevő Gyurcsányt és a DK-t. Ám 2022-ben ez a „menekülőút” már nem áll a rendelkezésére. Egyetlen kérdés marad számára: ha csak a legkisebb mértékben is, de nem szimpatizál az Orbán-kormánnyal, akkor szavazzon-e az egységes ellenzéki tömbre, vagy inkább maradjon távol a szavazástól. Nem lehet kizárni, hogy a szavazófülkében mégis az egységes ellenzéki listára szavaz majd – és ez új kihívás a kormányoldal számára.

Vagyis az ellenzéki közös indulás, a két táborra szakadás intézményesülése a köztes pozíciójú, enyhén kormánypárti vagy enyhén kormánykritikus szavazókat, a bizonytalanokat és ingadozókat is állásfoglalásra kényszeríti, ez pedig végletekig polarizálja, két egymással élesen szemben álló világnézeti-létmódbeli táborra bontja a politikai versenyt.

Hogy ez kinek kedvez és kinek nem, ezt ebben a pillanatban nagyon nehéz megmondani. Annál is inkább, mert politikai szociológiai tény, hogy a két tábor összeadott szavazóinak száma a 2018-as parlamenti választások, illetve a 2019-es önkormányzati választások adatai alapján meglehetősen közel áll egymáshoz. Kár lenne tagadni, hogy a Fidesz–KDNP 2014-es és 2018-as sikerét és a kétharmadot a saját kiváló kormányzati teljesítménye mellett annak is köszönhette, hogy az ellenzéki pártok nem együtt indultak, így az ellenzéki szavazatok megoszlottak közöttük. Kétségtelen azonban, hogy egy közös lista, közös indulókkal, közös miniszterelnök-jelölttel és közös politikai programmal olyan politikai „termék”, amelynek lehet húzóhatása az ellenzéki vagy pusztán kormánykritikus szavazókra. És ezzel feltétlenül számot kell vetni, mert nemzeti szempontból nézve veszélyeket rejt magában.

Ugyanis politológiai szempontból az ellenzék teljes összeborulása nem mást jelent, mint hogy 2021-re Magyarországon egy sajátos (majdnem angolszász típusú) kétpártrendszer jött létre, éles, kibékíthetetlen ellentétekkel a két párttömörülés között. Elvileg nagy különbség van a brit és a magyar rendszer között, hiszen míg a briteknél csak egyéni kerületek vannak és nincsenek pártlisták, valamint a töredékszavazatok elvesznek, addig nálunk pártlisták is vannak és a töredékszavazatok is beszámítanak a mandátumelosztásba, ám végeredményét tekintve – és a legutóbbi választásirendszer-módosítást is figyelembe véve – a kétpártrendszer látszik megerősödni nálunk is.

Márpedig ennek komoly következményei vannak: innentől kezdve bizony a langyosakat nemcsak az Úristen köpi ki, hanem a két táborra szakadt politikai élet is. Ha a politikai verseny a két tömb között egyszerre kiélezett és nagyjából kiegyensúlyozott is (legalábbis a közvélemény-kutató intézetek egymástól sokszor nagyon eltérő, de átlagolt adatai alapján), akkor – ilyen helyzetben – a politikai győzelem alapfeltétele az alternatívák élére állítása, a saját politikai értékrend, világlátás és létmód kompromisszumoktól mentes képviselete az élet minden területén. Másfelől annak folyamatos bemutatása a nyilvánosság előtt, a szavazók számára, hogy a másik politikai-ideológiai tömb hatalomra kerülése mit jelentene az ország jövője szempontjából.

Magyarán: kétpártrendszerszerű viszonyok között, ahol nincs konszenzus a legalapvetőbb nemzeti és demokratikus kérdésekben sem, nem kerülhető meg a legélesebb politikai küzdelem. Ez a nemzeti tábornak azt jelenti, hogy a számunkra oly fontos értékek esetén, mint a nemzet, a család, a kereszténység, a bevándorlásellenesség, a szuverenitás, a genderelmélet elutasítása, a demokrácia védelme stb., a rendkívül erőteljes nemzetközi liberális-globalista nyomásgyakorlással szemben sem szabad jottányit sem engednünk, el kell hitetnünk a magyar szavazópolgárokkal, hogy a normális élet megszokott rendjét kizárólag a nemzeti oldal képes megvédeni és garantálni egy láthatóan eluralkodni látszó, egyre agresszívabban tolakodó és tért foglaló világtrenddel szemben. Különösen igaz ez Joe Biden „győzelme” (khm) után, hiszen már most jól látható a globalista-liberális világhálózat hihetetlen nyomulása (lásd Obama nyilatkozatát, amely szerint Trump megbukott, de még vannak autoriter államok, mint például Magyarország).

Tehát ma már egyértelmű, hogy ez politikai háború két világlátás között, itt már nincs semmilyen békekötésre lehetőség, csak a háború megvívása az egyetlen lehetséges alternatíva.

Itt kitérnék arra is, hogy Gyurcsány Ferenc jelenléte, sőt vezérürüszerepe az ellenzéki tömbön belül továbbra is visszataszító a jóérzésű emberek számára. Ám mivel az összes ellenzéki párt immáron tudomásul vette és „maga fölé emelte” az őszödi hazudozót, a kormánnyal nem szimpatizáló, de Gyurcsányt megvető szavazók azzal nyugtatják majd magukat, hogy ha Fekete-Győrnek és Jakabnak is jó a 2006-os választást manipulációval megnyerő hős, akkor nekik is el kell fogadniuk, hiszen nincs más választásuk, ha nem Orbánt akarják látni 2022 után a kormány élén.

Hozzáteszem: Széles Gábor egy beszélgetésünkben elmondott bölcsessége, hogy az ellenfelet soha ne becsüljük le, most is érvényes. Vagyis Gyurcsány pontosan tudja már, hogy a felesége enyhén szólva nem a legjobb választás a miniszterelnök-jelölti pozícióra, mert rajta van az ő bélyege, Dobrev felmenői stb. Ezért szerintem váltani fognak 2021 őszére, és egy új, látszólag független, „szakértő” jelöltet fognak találni. Egy éve már megpendítettem Bajnai nevét, de persze ez csak egy tipp.

Ebben az írásban egy kicsit az ördög ügyvédje szerepét játszottam el, de nagyon tudatosan tettem: a nemzeti tábor 2022-es győzelme érdekében itt és most kell szembenézni a valós politikai kihívással, ami egy új, eddig nem látott politikai helyzetből ered. Ez fokozott munkára és elővigyázatosságra kell ösztönözzön bennünket.

Persze ami dönteni fog, az az, hogy a politikai közhangulat 2022 tavaszára milyen irányba fordul. Ezt eldöntheti a járvány további sikeres kezelése, a migráció alakulása vagy az unión belül kialakuló válság- és patthelyzet is, ami minket „közelről” érint – de jelentkezhet olyan új téma is, amiről ma még fogalmunk sincs. A politológus legyen szerény: trendeket látunk vagy láthatunk, de egy évre előre a politikai életben nem lehet előre látni.

Egyetlen dolog fontos: mi az értékrendünk és életformánk megvédéséért tegyünk meg mindent a következő időszakban is, és ez az ország érdeke is – jöjjön bármilyen politikai téma a következő időszakban. És akkor a lelkiismeretünk tiszta lesz, és talán a Jóisten is mosolyogni fog ránk.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója