Érdektelenségbe fulladt a józsefvárosi liberálisok érzékenyítő programja
Nem a borús idő, hanem az érdeklődés totális hiánya vetett véget a Menedék Egyesület próbálkozásának.
Nem a borús idő, hanem az érdeklődés totális hiánya vetett véget a Menedék Egyesület próbálkozásának.
A fővárosi közállapotokról írt cikket Pikó András. Józsefváros ura arról győzködi az olvasót, hogy Budapest gyorsan romló állapota mögött tudatos politikai szándék húzódik meg.
Nehéz volt az elmúlt hétvégéje szegény Jámbor Andrásnak. Utcai politikai munkát végzett a nyolcadik kerületben – szórólapozott.
Józsefvárosban alakították ki bázisaikat a Soros György által támogatott melegjogi szervezetek.
Sára Botond szerint a józsefvárosi gyerekek és idősek lettek a baloldali vitorlásmutyi áldozatai.
Pikó András, Józsefváros polgármestere bezáratta az intézményt, a kormány helyet adott a gyűjteménynek.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Pikó András, józsefvárosi polgármester vagyonfelélésébe kezdett.
Pert vesztett a józsefvárosi polgármester. A Fővárosi Törvényszék érdemben elutasította az önkormányzat keresetét.
A kormányhivatal Budapesten már harmincötmilliárd forintot fizetett ki bértámogatásként.
Pikó András balliberális polgármester megszüntette a józsefvárosiak parkolási kedvezményét, mert a korábbi polgármesterbe akarhatott belerúgni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.