Köthet-e paktumot Sorossal Márki-Zay migrációügyben?
Hódmezővásárhely polgármestere kanadai mintára telepítené be a migránsokat Magyarországra. De miért épp Kanadát veszi alapul?
Hódmezővásárhely polgármestere kanadai mintára telepítené be a migránsokat Magyarországra. De miért épp Kanadát veszi alapul?
Törekvései ellenére valószínűleg ismét kisebbségi kormányt tud csak alakítani a miniszterelnök.
Elégedetlen tüntetők zavarták meg a kanadai miniszterelnök több kampánygyűlését.
Viktória és Erzsébet királynő emlékműveit is megrongálták a felháborodott kanadaiak.
A múlt században Kamloopsban működő bentlakásos indián iskola mellett mintegy 215 gyermeksírt fedeztek fel.
Azután lángolt fel ismét a vita, hogy 215 gyermek holttestét találták meg egy tömegsírban.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy nincs közelebbi barátjuk Kanadánál.
Huszonnyolc napra karanténba vonul Toronto. A kanadai kormányfő szerint idén a karácsonyt nem lehet majd úgy megünnepelni, mint általában.
Kedden hatályba lépett az új nemzetbiztonsági törvény a volt brit gyarmaton.
Csak egy lejárt rendszámtábla miatt állították meg, végül brutálisan megverték a kanadai őslakost.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
A tiltakozás válaszul érkezett Keir Starmer miniszterelnök terveire.
Zelenszkij megint nem tudott viselkedni.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség fedte fel a titkot.
Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott vasárnap az Egyesült Államok Nagydíján a texasi Austinban,
„Nagyon sajnálom és mindenkitől elnézést kérek, megbántam a cselekedetemet” – írja a Ferencváros kapusa.
Az ukrán elnök nem kapja meg, amit akar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.