
- Magyar Nemzet
- kampány
kampány

Nem adott igazat Karácsony Gergelynek a Kúria
Az Alaptörvény nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban, ezért a legfőbb bírói testület helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát.

Miniszterelnökség: Hazugsággal vesz részt a választási kampányban a hvg.hu
A kormány soha nem tárgyalt, soha nem támogatott, és a jövőben sem kíván támogatni a portál cikkében szereplő javaslatot – olvasható a közleményben.

Üresen maradt Karácsony Gergely széke
A baloldal főpolgármester-jelöltje bár megígérte, nem ment be a köztévé reggeli műsorába, ahogy csütörtöki sajtótájékoztatóját is zárt körben tartotta meg.
Szijjártó Péter: A nemzet teljesítménye a helyi közösségek teljesítményéből áll össze
A miniszter Tiszafüreden arra biztatta a jelenlevőket, hogy a kormánnyal együttműködni képes, nemzeti érdek alapján álló, a nyugodt építkezést célul kitűző vezetőket válasszanak meg.
Etikus kampányról állapodtak meg a listát állító szervezetek Óbudán
Azonos feltételekkel jelennek meg a listát állító jelölőszervezetek és jelöltek az önkormányzati lapban – tartalmazza a Bús Balázs kormánypárti polgármester kezdeményezésére rögzített nyilatkozat.
Fidesz: Karácsony Gergely megszavazta a patkányirtó cég kiválasztását
A kormánypárt hangsúlyozta: miután Tarlós István főpolgármester az ügyben belső vizsgálatot indít, az ellenzék által javasolt bizottsági ülés csak kampánycélokat szolgál.
Donald Trump falépítést ígért és a sajtót bírálta
Donald Trump amerikai elnök további falak építését ígérte az Egyesült Államok déli határain, és a sajtót, valamint a demokrata párti politikusokat ostorozta új-mexikói kampányrendezvényén hétfőn este.
Magyar Levente: A mostani évek Magyarország évei
Hazánk teljesen más helyzetben van, mint 2010 előtt, az elmúlt kilenc évben emelkedett az életszínvonal, erőssé és stabillá vált a gazdaság – jelentette ki az államtitkár Fehérgyarmaton.
Ellenzéki rémálom volt a jelöltállítás
A sokszereplős és kiszámíthatatlan harc sokkal többet kivett belőlük, mint amire számítottak, az ellenzéki jelöltek már gyakorlatilag túl vannak egy választási kampányon, és halálosan fáradtak.

Fontos híreink
A titok birodalma – Mennyit tud a történelem leghíresebb titkos társaságairól?

Aranyvécén az unióba

Napi sudoku

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tömegek tiltakoztak a tiszás tervek és a sorkatonaság visszavezetése ellen
A Fidelitas Ruszin-Szendi Romulusz kijelentései miatt indított petíciót.

Újabb baloldali elemző szállt bele páros lábbal Magyar Péterbe, szerinte a Fidesz nyeri a választást + videó
Nagy Attila Tibor erős gyomrost adott a Tisza elnökének.

Íme a trükk, amivel felére csökkenthető a fűtés költsége
Néhány fontos szempontot célszerű figyelembe venni.

Orbán Viktor tarolt az interneten, Magyar Péter ki fog készülni
A számok világosan mutatják, ki iránt érdeklődik valójában a magyar nyilvánosság: szerda estére már 648 ezer nézőt vonzott az ATV-s Orbán interjú a YouTube-on.
Külföldi híreink

Hamarosan újra működhet az amerikai kormányzat
Donald Trump rábólintott a megállapodásra, a szenátus pedig már meg is szavazta.

Az uniós bíróság elnöke politikai szereplővé vált
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a helyzet különösen aggasztó.

Trump kegyelmet kér Netanjahunak: „Eljött az idő, hogy Bibit felmentsék”
Az amerikai elnök levélben fordult Jichák Hercog izraeli államfőhöz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyar szurkolók olyan csodára leltek Örményországban, amire Szoboszlaiéknak esélyük sincs
A kaukázusi ország természeti adottságai és kulturális gyökerei egyaránt lenyűgözők.

A békésiek nem kérnek az árulóból
KÉT MAGYARORSZÁG – Hány ezer gazda menne tönkre, ha Ukrajnát a vegyszeres gabonájával ráeresztenék az unióra?

Állatként bánnak honfitársukkal az ukrán toborzók
Már a csukott ajtó sem állítja meg Zelenszkij emberrablóit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

