Erősödik a családon belüli összetartás a járvány alatt
A KINCS felméréséből kiderült, a veszélyhelyzetben a válaszadók alig negyede érzi feszültebbnek magát.
A KINCS felméréséből kiderült, a veszélyhelyzetben a válaszadók alig negyede érzi feszültebbnek magát.
Szijjártó Péter szerint együttműködve eredményesebb lehet a gazdasági újrakezdés, mint egyedül.
Novák Katalin kiemelte, hogy a személyes találkozások csökkentéséért át kellett alakítani a szolgáltatásokat, de az áldozatok a járvány ideje alatt is számíthatnak a segítségre.
A néhány héttel ezelőtti hivatalos, chisinaui külügyminiszteri találkozó készítette elő Orbán Viktor miniszterelnök márciusra tervezett moldovai útját.
Kölcsönösen számos előny származik a kétoldalú együttműködésből, de még több is származhatna – közölte a miniszter, miután megbeszélést folytatott horvát kollégájával.
Magyar Levente beszámolója szerint a kormány úgy döntött, hogy konkrét lépéseket tesz a magyar-moldáv kétoldalú kapcsolatok erősítésére.
A palesztin elnök megerősítette, hogy nem volt hajlandó átvenni a Trump-adminisztráció által kidolgozott izraeli-palesztin rendezés tervét.
Az amerikai-brit kapcsolatok erősítését ígérte Londonnak Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója pénteken éjjel a Twitteren, jóformán csak percekkel azt követően, hogy az Egyesült Királyság kilépett az Európai Unióból.
Steier József Marokkóban már – a kormányzati program előtt – létrehozta saját smaragdfaültetvényeit, ami az első lépése nagyszabású elképzelésének, hogy zölddé varázsolja a Szaharát.
Guatemala megszakítja diplomáciai kapcsolatait Venezuelával – jelentette be csütörtökön Alejandro Giammattei államfő, miután tárgyalt Guatemalavárosban Luis Almagróval, az Amerikai Államok Szervezetének elnökével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Orbán forradalmat hirdetett az új zsarnokságok ellen, és mert forradalom, nem is tűrik.
A költő a pogány ellen vívott csatában bekövetkező hősi halált kereste.
Egy NATO-tagország vezetője szándékosan árnyékbokszolt a nyilvánosság előtt.
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.
Sokszor a bűnözők hoznak létre saját hotspotokat az adatok gyűjtésére.
A svéd vezetőedző első teljes idényét tölti a BL-címvédő Győr kispadján.
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.
Sokszor a bűnözők hoznak létre saját hotspotokat az adatok gyűjtésére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.