Szilágyi Péter: Fontos a magyar-izraeli kapcsolatok erősítése
A miniszteri biztos azt mondta: a magyar-izraeli baráti kapcsolatok alapja a Kárpát-medencei zsidó közösség, amely máig a legnagyobb Közép-Európában.
A miniszteri biztos azt mondta: a magyar-izraeli baráti kapcsolatok alapja a Kárpát-medencei zsidó közösség, amely máig a legnagyobb Közép-Európában.
A magyar-török külügyminiszteri tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy megrendezik a felső szintű stratégiai tanács újabb ülését és ennek keretében látogat Magyarországra a török elnök.
A magyar történelem során a szabadság egyet jelentett az önazonosság, a nyelv és a kultúra megőrzésének lehetőségével – idézte fel a házelnök Berliben.
Az államtitkár szerint az utóbbi évek konfliktusainak az az oka, hogy kétoldalú kapcsolatrendszer áldozatául esett a balliberális média nyomásgyakorlásának.
Bízom abban, hogy az eddigi közös erőfeszítéseinkhez hasonlóan a jövőben is számíthatunk Önre a magyar-olasz együttműködés további gazdagításában – írta levelében a magyar miniszterelnök.
Új fejezetet kívánunk nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatokban – közölte a fehérorosz államfő John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó minszki látogatása alkalmából.
Elemzők szerint az izraeli miniszterelnök kijevi látogatásának stratégiai jelentősége van a közelgő izraeli parlamenti választások előtt.
Az elszigetelt bábállamot, az Észak-ciprusi Török Köztársaságot legitimálná Recep Tayyip Erdogan a napokban tett bejelentése szerint. A török elnök most kiváló pekingi kapcsolatait használná fel a kérdés rendezésére, az ügyben ellenérdekelt Európai Unió m
A magyar és a finn népet baráti kötelék köti össze, míg Magyarország és Bulgária gazdasági kapcsolatai folyamatosan rekordokat döntenek – hangzott el az eszmecseréken.
Oroszország és az Egyesült Államok viszonya egyre rosszabb, de Moszkva arra számít, hogy a G20 csoport oszakai csúcstalálkozóján, mások mellett az amerikaiak közreműködésével, sikerül majd megoldást találni a világgazdaság problémáira – jelentette ki Vlag
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A versenyzők jól vannak.
Harci repülőgépeket küldtek a levegőbe, Nawrocki felhívást intézett a lengyelekhez.
Az előkészület is büntetendő.
Szombaton játszotta első hazai meccsét a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében az ETO és a DVSC is.
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.
– Egyes tagállamok hajlandók katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki az uniós külügyi főképviselő.
Gulácsi Péter és Willi Orbán is remekelt az egyre jobb RB Leipzigben.
A frontvonal pedig a kommentmezőkben van.
– Egyes tagállamok hajlandók katonákat küldeni Ukrajnába – jelentette ki az uniós külügyi főképviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.