Karácsony köszöntőt írt az augusztusi Pride-nak
Az LMBTQ-közösség lapjában publikált a főpolgármester június 4. előtt.
Az LMBTQ-közösség lapjában publikált a főpolgármester június 4. előtt.

A főpolgármester legnagyobb gondja, hogy „léteznek fasisztoid erők, akik szerint csupán két nem létezik.”
Nyílt levélben arra kérik a főpolgármestert: ne lehetetlenítse el a Városligeti Színház visszaépítését.
Mindent meg kellene tennie annak érdekében, hogy hasonló bűncselekmény többé ne fordulhasson elő.

Ebből pünkösdi királyság lesz!

Akármilyen haladónak látszanak is a külföldi példák, súlyos hiba volna őket egy az egyben átvenni.

A főpolgármester politikailag, és érzelmileg is embertelenül válogatós.

A főpolgármester eközben Csepel és a XVI. kerület után a hegyvidéki önkormányzatot is bünteti.

A kormány nem vérezteti ki az önkormányzatokat, de a járványhelyzet közös teherviselést követel.

Együttérzés, részvét a hozzátartozóknak? Semmi. A főpolgármester végképp leírta magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.