Az oroszok már a spájzban voltak
Éppen 75 éve kezdődött Budapest ostroma. Az ember azt hinné, mindenki az óvóhelyeken lapult. Pedig dehogy: még december 24-én, szenteste délelőttjén is rendeztek élvonalbeli futballmérkőzést.
Éppen 75 éve kezdődött Budapest ostroma. Az ember azt hinné, mindenki az óvóhelyeken lapult. Pedig dehogy: még december 24-én, szenteste délelőttjén is rendeztek élvonalbeli futballmérkőzést.

Bogárdi Szabó István református püspök igehirdetésében azt emelte ki, hogy Krisztus valódi örömöt hoz a mindennapi boldogságkényszer helyett.

Január első hetének végéig telt házzal vagy nagyon erős telítettséggel működnek a szállodák, az előre megváltott szálláscsomagok miatt pedig a szezon végéig élénk marad a látogatottság.

A keresztény közösségek megújulására szólított fel Ferenc pápa az első keresztény vértanú Szent István példáját idézve a vatikáni Szent Péter téren karácsony második napján mondott beszédében.

A XXI. század rohanó világában az emlékezés adhat erőt az embereknek, és ez teremti meg a közösséget is – erről beszélt a bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A béke és a megbocsátás üzenetét hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek a karácsonyi éjféli misén Betlehemben – jelentette az izraeli média.
A miniszterelnök Facebook-oldalára egy családi fénykép került fel ezúttal, Orbán Viktor három unokájával látható a karácsonyi fotón.

Karácsonykor Isten feltárja előttünk önmagát és beavat minket saját emberségünk titkába is – mondta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a fővárosban szenteste.
Mintha az utókor kárpótolni akarná a Szent Családot, mert megőrizve ugyan a jászolt és a szalmát, igyekszik minél mívesebb környezetbe helyezni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

Németország fiataljai az új évbe sem léphettek át megnyugvással.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.