Varga Judit is hatósági házi karanténba került
Az igazságügyi miniszter első tesztje negatív lett, de ideiglenesen otthonról dolgozik.
Az igazságügyi miniszter első tesztje negatív lett, de ideiglenesen otthonról dolgozik.
A koronavírus miatti korlátozások alatt idejének java részét itt töltötte.
A színész kedd este a Twitterre írta ki, hogy legyőzte a fertőzést.
Az Európai Bizottság kereskedelempolitikáért felelős biztosa több járványügyi szabályt is megsérthetett otthonában.
Kokas Katalin és Kelemen Barnabás életének nélkülözhetetlen része a zene és a közönség.
A járvány több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.
A Kaszás Attila-díj jelöltjeire augusztus 23-án éjfélig lehet szavazni, Földes Tamás a díj egyik várományosa.
Akár kétmillió forintos bírsággal is büntethetik azokat, akik nem tartják be a kéthetes karantént.
Tíz kortárs képzőművész alkotásai láthatók pénteken estétől a Pécsi Galériában.
Emelkedik a Covid-19-es fertőzöttek száma, a két elhunyt idős páciens, krónikus betegek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke – írta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szerdán.
A zuhogó esőben lejátszott meccsen a liverpooliak közül Szalah duplázott, ám a 3-3-as döntetlen miatt a vörösök előnye így is csökkent a Chelsea előtt.
Plakátkampány indul az applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére.
Két út áll a magyar emberek előtt, most még dönthetnek, hogy melyik úton induljon el az ország.
A brit fegyveres erők akár egy év alatt felmorzsolódhatnak.
Az argentin tangó, a spanyol flamenco és sok más örökségelem mellé került a magyar csárdás.
Az illegális migrációs nyomás az év utolsó hónapjában sem kíméli Spanyolországot. A Kanári-szigetekre kedden is több mint száz migráns érkezett.
Mit nem lehet azon érteni, hogy a Fidesz néppártiságáról nemcsak alkotói, hanem befogadói sokszínűség is árulkodik?
A magyar bajnok csoportja éléről várja a folytatást.
Vlagyimir Putyin szerint más országok vállalatai gyorsan átveszik a nyugati cégek helyét.
A kommunikációs igazgató három pontban összegezte, hogy mi történt a Magyar Péterrel szembeni személyes konfrontációja során
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.