Pusztító katasztrófa közeleg, netán maga az apokalipszis?
Knausgard újabb szériájának első kötete apokaliptikus hangulatot árasztó, kortárs gótikus mese
Knausgard újabb szériájának első kötete apokaliptikus hangulatot árasztó, kortárs gótikus mese

Az egyik legjelentősebb norvég író, Vigdis Hjorth legutóbbi kötete nemrég megjelent Örökség című regény 2016-ban elnyerte a norvég könyvkereskedők és az irodalomkritikusok díját is.

A könyvfesztivált Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész nyitotta meg, aki kiemelte: a nemzetnek a tudományban, műveltségben és társadalmi életben egyaránt a valóságra kell törekednie.
Az egyebek mellett könyvbemutatókat, dedikálásokat, ismeretterjesztő előadásokat és gyerekprogramokat felvonultató fesztivál díszvendég országa Norvégia.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.