– Örökség című könyvében kellemetlen családi titkokról ír. Az igazság mindig jó megoldás, de lehet, hogy végül kárt okozunk vele?
– Mindig megkönnyebbülést jelent, ha a titkok napvilágra kerülnek. Mert amit a szőnyeg alá söprünk, nem szűnik meg hatni, ott van akkor is, ha nem beszélünk róla. És a gyerekek mindig megérzik a titkokat. Mint a regény egyik szereplője, Klara, akinek nem mondták el gyerekkorában, hogy az apja nem balesetben halt meg, hanem öngyilkos lett. Később véletlenül megtudta, és persze egyrészt borzasztó érzés volt neki, másrészt viszont egyszerre mindent megértett, minden a helyére került. Mert a lelke mélyén mindig érezte, hogy valami nincs rendben, de addig azt hitte, vele van baj. És még ma is nagyon sok kibeszéletlen titok terheli a családokat Norvégiában, de valószínűleg Magyarországon is, például azzal kapcsolatban is, hogy mi történt a háborúban, mit tettek a szüleink, a nagyszüleink. És ha megtudjuk, egyszerre megértjük, miért volt olyan mogorva a nagyanyánk vagy miért ivott annyit a nagyapánk. Az Örökség főszereplőjének, Bergljotnak is felszabadító érzés, amikor szembesíti a családját az elhunyt apja bűnével, s amikor a rokonai nem hisznek neki és elhatárolódnak tőle, szakít velük.
– Bergljot családja nem hiszi el a nő vádjait, azt mondják neki, hazudik. Miért nem adtak neki esélyt? Mi történt volna, ha hisznek neki?
– Azt hiszem, ez egy nagyon fontos kérdés. Ha megvédik a halott apát, akkor egyben tartják a családot, elmehetnek nyaralni, megünnepelhetik a karácsonyt, a születésnapokat, minden folytatódhat úgy, ahogy korábban. De ha hisznek Bergljotnak, akkor feltárul egy ajtó, ami mögött mély sötétség van, amit már nem tudnak kontrollálni, hiszen akkor rengeteg kérdés felmerül. Például hogy miként maradhatott együtt a férjével Bergljot anyja, ha akár csak halvány sejtése is volt a történtekről?
– Egy ilyen helyzetben felmerülhet a megbocsátás lehetősége?
– A megbocsátás mindig egy ajándék, nem várhatjuk el senkitől, hogy megbocsásson nekünk, legfeljebb remélhetjük.