Az ajtó mögötti mély sötét

Az egyik legjelentősebb norvég író, Vigdis Hjorth legutóbbi kötete, a Polar Egyesület gondozásában nemrég megjelent Örökség című regény 2016-ban elnyerte a norvég könyvkereskedők és az irodalomkritikusok díját is. A műben a szerző egy örökségi vita kapcsán napvilágra kerülő sötét titokról, egy gyermek ellen elkövetett családon belüli erőszakról ír. A szerzővel többek között a múltról, a családi problémákról és az igazság felszabadító erejéről beszélgettünk.

A norvég írónő rokonai a sajtóban próbálták tisztázni fikciós regénye valóságtartalmát Fotó: Havran Zoltán

– A főhősnek a regény lezárása után lehet esélye még a boldogságra?

– Azt hiszem, igen. Vágyott a családjára, de egyértelművé vált, hogy soha nem lesznek mellette. Ez fájdalmas, de a továbblépéshez elengedhetetlen. Ha el tudod helyezni a téged körülvevő embereket, már sokkal könnyebb haladni.

– Ön szerint a regény segíthet a családon belüli erőszak áldozatain?

– A gyermekek ellen elkövetett erőszak sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. De az áldozatok legtöbbször hallgatnak róla, egyrészt mert szégyellik a dolgot, és félnek, hogy elveszítik a családjukat, másrészt magukban is gyakran mentegetik az elkövetőt, hogy biztosan csak azért tette, amit tett, mert annyira szerette őket. Őszintén remélem, hogy lesznek olyanok, akik a könyvem hatására mernek beszélni a saját traumájukról.

A norvég írónő rokonai a sajtóban próbálták tisztázni fikciós regénye valóságtartalmát
Fotó: Havran Zoltán

– Norvégiában több újságban megvádolták azzal, hogy a regényben a saját családjának a problémáit dolgozza fel, saját magáról ír. Hogyan lehet kezelni a hasonló reakciókat?

– Mivel közel harminc éve írok, tudom, mit használhatok fel a személyes élményeimből, hogyan alakíthatom át azokat, hogyan beszélhetek a segítségükkel másról. Mindig hangsúlyoztam, hogy ez egy irodalmi konstrukció.

– Ez a szemléletmód lehet az oka annak is, hogy a regényt Karl Ove Knausgård Harcom című sorozatához hasonlóan a tényirodalom kategóriájába sorolják.

– Ha az Örökség nem Knausgård hatkötetes sorozata után jelenik meg, soha nem nevezték volna tényirodalomnak. Mert Knausgård létező személyek nevét használja, és az interjúiban is mindig hangsúlyozza, hogy valós történeteket dolgoz fel. Én viszont mindig az ellenkezőjét állítottam, mindig mondtam, hogy amit írok, az regény, fikció. Csupán a családom gondolta azt, hogy mindez megtörtént, csak nem úgy, ahogy megírtam. Ezért kapcsolatba léptek a médiával, e-maileket mutattak nekik, amelyeket én állítólag kicsit átírva bár, de felhasználtam a regényben, az újságok pedig ráharaptak, ki akarták deríteni az igazságot. Pedig az igazság az, hogy sok író használja fel a személyes élményeit, csak kicsit átalakítja azokat, ezzel pedig nincs semmi gond.

– Az Örökség több díjat is nyert, és nagyon nagy példányszámban kelt el. Meglepte a nagy siker?

– Néha érzem munka közben, hogy amit írok, fontos lesz. Az Örökség esetében is így volt. A díjak pedig elégtételt jelentettek, bizonyították, hogy a támadások ellenére is érdemes volt megírni ezt a könyvet.