A hadsereg határon való bevetését támogatja a szlovén államfő
Szövetségi csapatokat kért az őslakosok védelmére az északkelet-brazíliai Maranhao állam azt követően, hogy támadások sorozata érte a helyi törzsek tagjait, akik felléptek az illegális fakitermelők ellen lakhelyükön az amazóniai esőerdőben.
A katonák egészségvédelméhez szükséges összes védőeszközt eljuttatták valamennyi műveleti területre.
Most nehéz ugyanazt elvárni a diákoktól, mint normális esetben.
Négy vonalon szerveztük meg a védekezést. Van egy katonai-, egy rendőri-, egy egészségügyi- és egy gazdasági védekezés – mondta a kormányfő.
A katonává válás folyamata három egyszerű lépésből áll: a regisztrációval kezdődik, melyet az alkalmassági vizsgálat követ és végül a bevonulás.
Egy 2019-es kormányzati döntéssel Magyarország 1000-ről 1200 főre növelte az ambíciószintjét. A Magyar Honvédség két NATO-misszióban teljesít a legnagyobb létszámban szolgálatot.
Az ideiglenes bolíviai elnök utasítására kivonják a katonaságot a válságövezetekből, és eltörlik azt a törvényt, amely felhatalmazta a fegyveres erőket az ország „pacifikálására”, miután sikerült megállapodni az új kormányzat ellen tiltakozó indián vezető
Az első magyar projektjavaslatot fogadták el az Európai Unió védelmi célú Állandó Strukturált Együttműködésének (PESCO) keretében.
Vízágyút vetett be csütörtökön a török rendőrség a jelentős részben kurdok lakta Diyarbakirban, az ország délkeleti részén az észak-kelet-szíriai török offenzíva ellen tiltakozók szétoszlatására, és több aktivistát őrizetbe vettek a Népek Demokratikus Pár
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.