Elektromos kerékpárral a biciklis szupersztrádákon
Németországban belátható időn belül minden második kerékpár elektromos lesz.
Németországban belátható időn belül minden második kerékpár elektromos lesz.

Az a cél, hogy a magyar kerékpárosút-hálózat összefüggő, átjárható legyen, és bekapcsolódjon az európai rendszerbe.

Emellett a közvilágítást, a parkolást és a gyalogosforgalom biztonságát növelő beruházások is lesznek.
2010 óta 1250 kilométer kerékpárút épült. A 2014-2020 közötti időszakban jelentős kerékpározáshoz kapcsolódó fejlesztések valósultak, illetve valósulnak meg, összesen 200 milliárd forint értékben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sorra buktatják le egymást a szebb napokat megélt politikusok és közvélemény-kutatók. Kapkodjuk a fejünket.

Napsütést valószínűleg nem.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

A világbajnok spanyolok és az olimpiai bajnok szerbek másképpen zártak a hollandok ellen.

The document reveals that the European Union and its member states have provided Ukraine with a total of 193.3 billion euros since February 2022, an amount that far exceeds the total EU funds Hungary has received over the past twenty years.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.