Magyarország élen jár a kerékpározásban európai szinten. Az emberek 22 százaléka használja fő közlekedési eszközként a biciklit, és csak két legendásan kerékpárbarát ország, Hollandia és Dánia előz meg minket – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjátadó ünnepségen, Budapesten. Az idén kilenc település és 11 munkahely részesült az elismerésben. A távirati iroda tudósítása szerint az államtitkár hangsúlyozta: Magyarországon jelenleg 9100 kilométer kerékpáros útvonal található, ebből 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út, négyezer kilométer pedig önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút.

Fotó: Havran Zoltán
Ebből 1250 kilométert 2010 óta építettek meg. Jelezte: a 2014-2020 közötti időszakban jelentős kerékpározáshoz kapcsolódó fejlesztések valósultak, illetve valósulnak meg, összesen 200 milliárd forint értékben. A Magyar Kerékpáros Szövetség bevonásával jelenleg is zajlanak a fejlesztések, így a túraútvonalak kijelölése, kerékpáros szolgáltató központok létrehozása. A balatoni bringakör mentén, a Sopron-Fertő vonalon, valamint a Felső-Tisza környékén várhatók újítások 1,2 milliárd forint uniós támogatás felhasználásával. További 1,5 milliárd forint kormányzati forrásból, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel létrejön a balatoni közbringarendszer, ilyen megoldások üzemelnek már Budapesten, Debrecenben, Esztergomban, Győrött, Hévízen, Kaposváron, Nagykanizsán, Szegeden és a Dráva mentén is. A terveik szerint a teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert.