Már kézikönyvet is letölthetnek a dark webről a pedofilok, a kormány ellenlépésre készül
A mesterséges intelligenciát is bevetik a bűnözők, hogy minél extrémebb képeket készíthessenek a gyerekekről, akiket aztán ezzel zsarolnak.
A mesterséges intelligenciát is bevetik a bűnözők, hogy minél extrémebb képeket készíthessenek a gyerekekről, akiket aztán ezzel zsarolnak.
A Kollár Lajos vezette munkában az intenzív terápia és infektológia legjelesebb képviselői vettek részt – mondta Kásler Miklós.
A higiénés alapszabályokon kívül javaslatokat fogalmaznak meg a vendégekkel kapcsolatba kerülő dolgozóknak.
Alapvető szabály lesz a minimum másfél méternyi távolság tartása az emberek között.
Ezenkívül a legfrissebb kutatásról és a bejelentett intézkedésekről is beszél podcastjában Guller Zoltán.
Egy nagyon fontos kézikönyv jelent meg, amelyik az alcíméhez méltóan tényleg valódi és érvényes tanácsokat képes adni szülőknek, akik szeretnék, ha gyermekük többet és jobbat olvasna.
Az 1969-es első holdra szálláshoz az amerikai asztronauták számára készült kézikönyvre lehet licitálni júliusban a Christie's New York-i aukcióján. Az árverési ház szerint akár 9 millió dollárért (2,6 milliárd forintért) is elkelhet a relikvia.
A könyv a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak sorsát bemutató, a ferencvárosi Málenkij Robot emlékhelyen létrehozott kiállítás értelmezéséhez és a korszak megismeréséhez nyújt segítséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.