Száraz puskapor
Kicsi, de reményt keltő fegyvernyugvás is elkezdhet egy folyamatot.
Kicsi, de reményt keltő fegyvernyugvás is elkezdhet egy folyamatot.
A dualizmus fél évszázada a gazdasági fejlődés szempontjából a magyar történelem egyik legsikeresebb korszakának számít.
Hagyatéka arra tanít, hogy ki kell várni a megfelelő pillanatot, és akkor egyet előre lépni.
Egyidős volt Petőfivel és Madách Imrével, a szabadságharcban huszártisztként vitézkedett, majd távollétében felakasztották.
Egyszerre volt politikus, pénzügyi szakember, akadémiai elnök, vállalkozó, több tízezer hold birtokosa és kiterjedt családjának vezére.
A kormánymegbízottak főispánná történő átnevezése a magyar történeti hagyományok tiszteletének jele.
Bella szavak nélkül megtanította, hogy a szépség kortalan, a kedély pedig nem korszak-, hanem emberfüggő.
Egy hete sincs, hogy 76 éves korában visszaadta lelkét a Teremtőnek. 1943-ban vagyunk, kora ősz, inkább indián nyár. Etus utolsó fényképe körbejár.
1867 elejétől felgyorsultak az ország alkotmányos rendjének helyreállítására tett intézkedések.
A felemás átmenetet húsz évvel később valóságos cezúrának kellett követnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Dallas Mavericks újonca már Lebron James ellen is bizonyította, hogy helye van az NBA-ben.
Az alkalmassági problémákkal küszködő baloldaliak, a Karácsonyok, Kulják és Ruszin-Szendik úgy vélik, nekik mindent szabad.
Egy nemzetközi szinten is elismert, tudományosan megalapozott intézmény kialakítása a cél.
Ismertette kutatási eredményeit a Nézőpont.
Amennyiben eltörlik a vétójogot, úgy teljessé válik majd a brüsszeli elit zsarnoksága.
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
A hőség folyamatosan növeli a fogyasztási értékeket.
Most mi lesz?
Reális az esély ötvenöt éve nem látott magyar bravúrra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.